Ha egy embernek, le zuhan a életszínvonala, azt meg szokja? Menyi idő alatt? Eszébe jutnak a régi szép idők?

Ha nincs más lehetösége hozzászokik,ha akar ha nem, viszont belülrõl emészteni fogja magát.

Attól is függ, hogy miért csuszott le?

Nálunk az egész családé zuhant. Nem lehet megszokni.

Konkrétan az a helyzet, hogy van egy hatalmas vidéki házunk, amit nem bírunk fenntartani. De eladni se, mert nincs rá vevő. Az udvaron áll a kocsi, 200-300 ezret rá kéne költeni, hogy újra menni tudjon.

Még anno úgy kezdtem az egyetemet, hogy a szüleim állják, csak tanuljak. Aztán hirtelen történt a váltás, akkortól nekem kellett előteremteni az anyagiakat a megélhetésemre, most meg már ott tartunk, hogy nekik kell segíteni. Persze így az egyetem csúszik... húgomnak dettó.

A szüleim meg vannak fogva a hülye házzal. Nem tudnak oda költözni, ahol munka van, és normális kereset, nem tudják eladni (bár az amúgy is macerás lenne, mert a nagymamám haszonélvezete rajta van és azt megváltani egy vagyon, ráadásul nem is akarja engedni). Jön a tél, 18 fokban fognak ücsörögni, és kb. főtt krumplit esznek.

Elég nagy könyvtárunk volt, 10-12 ezer kötettel, köztük nagyon értékes régiségek és ritkaságok is voltak. Most ezeket teszi fel apukám vérző szívvel, sokszor áron alul a vaterára. Így jönnek ki. Ha jól sejtem, lassan a zongora is sorra kerül :(

A zuhanást kb. úgy kell elképzelni, hogy apukám jövedelme 2000 körül lépte át a negyedmilliót, onnan még emelkedett, de a válság után visszazuhant, 180 körülre. Ami önmagában még úgy se lenne veszélyesen kevés, ha nem jönne mellé anyukám fizuja, így összesen megvan most is a 250 (bár régebben anyukámnak nem kellett dolgoznia, háztartást vezetett és minket nevelt,különórára vitt ésatöbbi, mint egy klasszikus polgári családban) - de vannak hitelek, amiket még a biztosnak hitt magas fizetésére vettek fel. Szerencsére ahhoz képest ésszel, ezért nem buktak még bele. De nagyon rossz.

Főleg egyébként az, hogy erre annyira nem számítottunk. Apukám jogász-közgazdász, ez nagyon sokáig szuper kombó volt. Csak most nem.. de ötvenéves fejjel mihez kezdjen az ember?

Utolsó, így elolvasva, amit írtál, szerintem ott valamit nagyon sürgősen változtatni kéne. Valami jó feltételes hitelből nagyit kivásárolni, házat, kocsit eladni, Pesten lakást venni, stb...

persze nem látom át az egészet, de ez tényleg nem lesz így jó, ahogy leírtad.....

OFF:

De örülnék neki, ha barátnőmmel negyedmilliót vinnénk haza egy hónapban! Nem irigységből mondom, csak ami nálatok már válság meg rosszlét, azért elgondolkodtató, hogy másnál az már bőven a luxus lét lenne, pusztán mert valaki kevésbé szerencsés. Pedig nem vagyok buta, munkakerülő sem, csak nem születtem jó helyre, jó időben.

/OFF

Az embernek mindig bele kell kalkulálni, hogy egyszer lehet, hogy rosszabbra fordul. Az, hogy most mennyit keres, még nem biztosíték semmire. Ami 10-20 éve még egy menő, messze túlfizetett munkakör volt, az lehet, hogy 10 év múlva már semmit nem ér. Ilyen világot élünk. Az embernek minidg gondolni kell arra, hogy mi lesz, ha egyszer rosszabbul fog menni?

Ugyan jogász nem vagyok, de nem hinném, hogy létezik olyan, hogy valakit ne engedjenek a tulajdonrészétől megszabadulni.

Kérdező: az ember olyan lény, hogy sok mindent meg tud szokni. Van, aki elfogadja, hogy változott a helyzete, van, aki meg csak kesereg. Egyéntől függ.

Második vagyok, persze sok mindent nem írtam le.

Tudom, hogy ez a jövedelem sokaknak szinte "álom", de itt nem csak az összegek számítanak. A pontos számokkal én se vagyok tisztában náluk, de olyasmit kell elképzelni, hogy mittudomén 800 ezres jövedelemre, biztos, előléptetéssel kecsegtető állásra felveszel hitelt, amit havi 100-150 ezerrel törlesztesz. Alapvetően reális gondolat, hiszen könnyedén ki tudod fizetni. Aztán hirtelen a negyedére esik a fizetésed. Onnantól van szívás. De mégis ki számít arra, hogy hirtelen negyedére csökken a fizetése? Persze, azzal lehet számolni, hogy nem mindig megy jól a szekér, de legyünk őszinték. Valamennyi csökkenést még a legtöbb ember tud kompenzálni, de ilyen mértékűt már senki.

Még szerencse, hogy annyi esze volt apukámnak, hogy nem frankban vette fel, az lenne csak az igazán szívás. :D

Utolsó: nem csak jogi oldala van a dolognak sajna. De egyébként egy haszonélvezet jogilag is kb. lehetetlenné teszi, hogy eladd a házat, vagy legalábbis drasztikusan csökkenti az értékét.

Igazából nem azzal van gond, hogy az embernek mekkora a jövedelme. 250 ezerből is meg lehet élni, 100 ezerből is. Csak az ember a környezetét, az igényeit és a kiadásait tipikusan a jövedelmi helyzetéhez igazítja. Esetünkben ez azt jelentette, hogy mivel öten voltunk, vettünk egy hatszobás házat. Így mindenkinek van szobája, plusz nappali, öt embernek így kényelmes. És nem okozott gondot a fenntartása, volt havi 100-150 ezer a rezsire. Csak most nincs.

A váltás meg tényleg nem olyan egyszerű. Azon a környéken egy ilyen házat ma 10 millióért lehet eladni. De 25 millióra becsülik. A haszonélvezet megváltása így 5 millió lenne. Marad 5 millió. Ebből lejön a hitel (nem tudom, mennyi), és akkor a maradékból kellene egy házat vagy lakást venni olyan környéken, ahol van munka és élet. Hát nem lehet. És így bezárul a kör.

Hangsúlyozom, nem panaszkodni akarok, csak ez tényleg olyan helyzet, amit szerencsére a legtöbben nem élnek át és érdekes lehet. Meg tanulságos is. Egyrészt amikor amid van, az megköt anyagilag (ezért nem gondolkozom én szinte egyáltalán saját házban, majd csak nyugdíjas koromban), másrészt van egy nagyon erős lelki oldala. Mert egy ilyen helyzet hihetetlen módon romba tudja dönteni az ember, különösen egy férfi önbecsülését. Amikor évekig, évtizedekig azért dolgozol, hogy a családodnak jó élete legyen, ez adja az önbizalmat, erre vagy büszke, erre teszed fel az életed, aztán belebuksz. Nehéz belőle felállni, sokaknak soha nem is sikerül.

Az ember annyit tehet, hogy tanul az ilyenekből. És megpróbálja ő okosabban csinálni. Egyébként érdekes, kicsit olyan Rokonok-feelingje van az elmúlt évek történéseinek. Mondhatni, nincs új a nap alatt :)

Félre ne értsd, nem bántásból mondtam! Főleg hogy rajtad semmi nem múlott/múlik.

Tudom, hogy nem csak maga az összeg számít, mert nem élhet egy ember fizetéstől függetlenül csak azért nyomorban, mert "mi van, ha rosszabbul fog menni". De a rideg valóság az, hogy '89 óta - mióta a piac diktál, és attól, mert van munkahelyed, még nem biztos, hogy 5 év múlva is ugyanúgy lesz - sajnos számolni kell azzal, hogy mi van, ha az egyik fél elveszíti a munkáját? Nem lehet csak arra építeni, hogy most minden oké, jól keresek, akkor biztosan 5 év múlva is ez ugyanez lesz.

Nem kioktatni akarlak, csak egy olyan világban, ahol a fizetések, munkahelyek, bevételek napról napra változnak, csak a fizetés aktuális összegére alapozni, és mindenféle tartalék nélkül éveken át havi 100-200 ezres törlesztőrészletet elvállalni felelőtlenség.

Tudom én, hogy az ember ragaszkodik a megszokott életszínvonalhoz, csak ha rosszul megy a szekér, akkor bizony húzni kell a nadrágszíjon. Szintén nem kötekedésből, segítő szándékkal mondom, a rezsit simán le lehet csökkenteni 100 ezer alá. Szüleimmel éveken át 5-en éltünk egy házban, 3 gyerek külön szobában, meg ők külön. Meg egy nappali. Bőven 100 alatt ki lehet jönni a rezsivel, főleg nyáron, amikor fűteni se kell.

Egyébként miért kéne munkát keresni, nem azt írtad, hogy havi 250 ezret így is kerestek?