Ti élnétek úgy mint a szüleitek, jó példával szolgáltak nektek? Vagy semmiféleképpen nem követnétek őket, egészen más életet akartok élni?

Apukám csak azért vette el anyámat, mert jött a gyerek (én). Borzasztó volt a házasságuk, de lett még egy gyerek, ami után szintén borzasztó volt, mert anyám szörnyű ember. Apám csak azért volt vele, mert a gyerekei életének a része akart lenni minden nap. 18 éves voltam, amikor külön költöztek, én otthagytam anyámat, és leléptem apuámmal, azóta se tartom a kapcsolatot anyámmal.

Azóta apukám végre kibontakozott, és példaértékű minden, amit mond vagy csinál. Abszolút követendő példa, de én más életet akarok (per pillanat), mert az övé túl mozgalmas, nyüzsgős, meg én nem vagyok ilyen üzletember típus.

Hát mit mondjak? Kaptam tőlük jót is, rosszat is. Sokáig szenvedtem az otthon folyó dolgoktól (veszekedések, válás, új-új élettársak stb.), mégpedig nagyon, és keserűen irigyeltem azokat, akiknek ha nem is ideális, de legalább jó családi háttér adatott meg.

A mostani fejemmel azonban (27 vagyok, és már nem élek otthon) már sok mindent megértettem, sok mindent másképp látok, és már megbékéltem a dolgokkal, nem érzek fájdalmat -- csak néha vagyok még egy kicsit szomorú. Sőt, mostanában -- ahogy múlnak az évek, és látom, hogy így vagy úgy alakul az emberek sorsa -- egyre gyakrabban azt veszem észre, hogy némely tekintetben előnyben vagyok azokkal szemben, akiket régebben annyira irigyeltem. Sőt-sőt, az utóbbi időben elkezdett érdekelni a családom: a néhai felmenőim, távolabbi rokonaim...

Egy szó mint száz: amiben jó példát adtak, abban igenis szeretném követni a családomat, amiben meg nem, azt szeretném elkerülni.

Persze ez nagyon nehéz...

A szüleim átlagos,viszonylag csendes és normális életet éltek.Persze voltak viták,nagy összeveszések is,de alapvetően összetartották a családot,megtanítottak szeretni.Anyám rendkívül talpraesett volt,bármit elintézett,szinte mindent ő tartott kézben,apám kevésbé életrevaló típus volt,de rendkívül érzékeny és jószívű.A kettő keverékét örököltük a tesómmal szerintem,aminek örülök.Amit a legjobban értékelek,hogy felkészítettek az életre,és úgy érzem,elboldogulok a világban,mert ők megtanítottak rá.

Egy dolgot sajnálok:hogy nagyon korán és tragikusan veszítettük el őket.

Vannak olyan dolgok, amiben egyetértek velük, aztán vannak olyanok, amikben nagyon nem.

Nálunk nem volt válás (nagyon remélem, nem is lesz), viszont amikor időnként előjöttek a veszekedés témái, akkor az emlékezetes maradt. Konkrétan arra is emlékszem, hogy 3 éves koromban mit ebédeltem egy ilyen vitájuk alatt.:D

Szerintem majd ha oda kerül a sor, sok mindent másképp fogok csinálni mint ők, de addig még van.:) 16/L

én megtanultam tőlük, hogy hogyan NE neveljem a gyerekeimet. tehát tanultam az ő hibájukból. (különélés, gyermekeid nem meghallgatása, hideg szülő-gyerek viszony)

emellet nagyon sokat köszönhetek nekik természetesen, mivel ők segitettek a személyiségem kialakulásában, alapozák meg a jövőmet, támogattak anyagilag.

mindketten nagyon karakteres személyek, ezért nagyon nehéz volt számukra, hogy együtt éljenek, plusz még intelligensek is. de rajtuk keresztül megtanultam más embereket, más emberek hozzáállását is kezelni.