Más is van így vele, ahogy közeledik az időpont hirtelen már nem is várjátok?

Sosem voltam így. Úgy gondolom, ha két ember igazán szereti egymást, akkor azt várja, minél előbb együtt lehessen.

Oké, hozzá lehet szokni a távolléthez is, de ha már jobb úgy, mint az ember párja nélkül, érdemes elgondolkodni...

Csak tippelni tudok. Talán már biztos vagy benne, hogy jön, és ezért? Amíg nem volt közel a találkozás időpontja, izgultál érte, ezt érezted "várakozásnak", most is várod, csak nem félsz, hogy baja esik, nem jön el.

Vagy a húgod példáján: talán ahogy közeledik a találkozó, eszedbe jutnak a kisebb kellemetlenségek is. Addig csak a jó, a szép, mikor jön, de az utolsó pillanatban, mikor ténylegesen foglalkoztatni kezd, hogy mit fogtok együtt csinálni eszedbe jutnak a régi élmények, a rosszak is. És ez hirtelen elveszi a kedved, úgy érzed, nem éri meg ennyit készülni, ugyanolyan lesz minden, te meg halálra gürcölted és izgultad magad, de semmi eredménye.

Hogy ezek közül mi lehet (vagy mi nem), és mit lehet tenni, nem tudom. Talán gondolj a jóra és a szépre sokat?