Igaza van ebben anyámnak, tényleg reménytelen vagyok?

Szerintem semmi köze nincs ehhez tényleg. 17 éves lány vagyok, és nem volt még senkim, részben azért mert a közelmúltban adtam le 20 kilót és nőtt meg valamicskét az önbizalmam, részben meg azért, mert állandóan a téma foglalkoztatott, hogy jaaj, mindenki szerelmes, nekem miért nem lehet senkim. Most viszont eljutottam arra a szintre, hogy magasból sz.rok rá, az érdekel, hogy nyáron dolgozzak, meg nyelvvizsgára készüljek fel. Most van egy srác, akinek bejövök. Anya egyfolytában erőszakoskodik, hogy menjek vele randizni, de szerencsétlen srác, hát hogy is mondjam, nem az esetem. Duci, kancsal picit, és nem jön be, na, nem akarok tőle semmit. Összejönni vele meg nem fogok, csak mert nincs senkim...anya azt mondogatja, hogy be fogok savanyodni, vénlány leszek. Most azért, mert nem álltatok egy szerencsétlen gyereket, aki nem tetszik? Tény, hogy alapjáraton antiszociális vagyok egyébként, és otthonülő picit, nem járok strandolni mert utálom, de vannak barátaim. Ezért vagyok elcs.szett?