Egy kis társalgásra szeretnélek invitálni titeket. A kérdés egyszerű: miért nincs önbizalma az embereknek?

Szerintem sok embernek például azért nincs önbizalma, mert már fiatalabb korától kezdve valamiért a társadalom perifériájára szorul. Ez az iskola tanulóitól és a közösségtől is függ, hogy milyen irányt képviselnek. Például mikor én általános iskolás voltam, és 7-8.-as lettem, megkezdődött a bulik, a cigi és a piálás világa, és ott az osztály nagy részét érintette ez, én, aki másik irányvonalat képviseltem, a tanulósabb, nyugodtabb, kevésbé bulizós embereket, akikből kb. 3 volt az osztályban. Minket kinevettek, csúfoltak, kiközösítettek. Már annyira elfajultak a dolgok néha, hogy a folyosón egyedül álltam és örültem, ha nem vesznek észre, beállhatok az én kedves kis sarkomba és nem szekálnak. Utána eljutottam a középsuliba, elmentem a nyári táborba és arra gondoltam más leszek egy kicsit, beszélgetni fogok mindenkivel, és igyekszem velük szórakozni és beilleszkedni, ott meg az volt a baj velem. Egyik helyen, hogy alig beszélek a másik helyen, hogy sokat, igyekeztem megtalálni az arany középutat, ami nem könnyű. A másik osztályba meg megint más típusú embereké volt a vezető szerep, és valahogy én és pár társam megint a perifériára szorult. (bár középsuliba már jobb volt azért a helyzet)

Egyre inkább azt éreztették velem, bármit mondok az hülyeség, és bármilyen tantárgyból kinevettek. Ez sajnos kihat a mostani életemre is, nem nagyon merek megszólalni szinte, nemhogy idegennyelven nem, de még magyarul sem, az egytemen már előre ideges vagyok, ha meg kell szólalni, pedig ott egész kedvesek velem, de mégis ez van :(

Még valaki előttem írta, hogy kultúra kérdése is, ebben egyetértek vele.

Például az amerikai kisgyerekekbe már egészen kiskoruktól kezdve azt sujkolják, hogy ők a legaranyosabbak, letökéletesebbek, a kislányokba meg amikor először kiviszik őket a koripályára, hogy legcsinosabbak, legszebbek. Na ők el is hiszik magukról, és ez kihat a felnőtt életükre is.

Nálunk Magyarországon mi van? Mi mint vesztes ország, mindig hátul kullogunk, már eleve is ez a vesztes hangulat van egy kicsit megalapozva és a szülők, meg nem bíztatják a gyerekeiket annyira, persze tisztelet a kivételnek, hanem, pont, hogy másként akarják sarkalni a gyereket, hogy emberelje meg magát és álljon fel.

Szerintem ebben is lehet valami, egy kicsi biztos :)

Meg a társaság is nagy szerepet játszik, hogy elfogadják vagy nem az adott embert.

Vajon tényleg arról van szó, hogy ez egy "vesztes ország", vagy ez csak egy a sok kényelmes kifogás közül, hogy miért mennek szarul a dolgok?

Mert szerintem a mai ember közérzete nem attól függ, hogy ez az ország milyen háborúkat vesztett el.

Egyébként mi az, hogy vesztes ország?

Akkor mit mondanál Szomáliára vagy Csádra?

Én inkább az erős judeo-keresztény gyökereket hibáztatom.

Azok az értékek vezetnek sikertelenséghez, melyeket a gyerekek a szüleiktől vesznek át, melyek a szociális érintkezés szabályait meghatározzák.

Ezeket javarészt pedig még mindig a keresztény értékrendszer határozza meg.

Például, a "bűn" szót arra használják, hogy kiírtsák az emberekből az önbecsülést, a "megbocsátás" szót pedig arra, hogy a felelősségtudatot irtsák ki.

Van olyan, aki nem azt tapasztalta az életben, hogy bármit csinál, annak a logikus következményeit nem kerülheti el?

Ha egy gyerek verekszik, akkor miért is "rossz"?

Mert nem teljesíti a környezete elvárásait?

Nem lehet, hogy oka van annak, hogy verekszik és a helyében lehet, hogy más is hasonlóan cselekedne?

...de ahogy én vettem észre, ilyen fokú "mély" megértést nem igazán lehet elvárni, se magyarázni nem érdemes.

Ha volna bármiféle jelentése a "bűn" szónak, kétségkívül az önutálatot jelentené, aki pedig önutálatra neveli az utódait, annak nem lenne szabad gyereket nevelni.

Dehát ez úgy megy, hogy az autóvezetéshez kell vizsgát tenni, gyereket pedig akárki nevelhet.

A "vesztes" szót szimbolikusan kell értelmezni, én nem a háborúkra céloztam, bár azért az is benne van, hanem, hogy egy pici ország vagyunk, és senki nem igazán vesz minket komolyan, senkit nem is igazán érdekelünk, mert igazából senki nem függ tőlünk. Ilyesmire gondoltam és lehet tovább asszociálni.

Írtál a bűn megközelítése felől, amiben szerintem van valami, szóval szerintem egy részt igazad van, de általában az ember lelkiismeretétől függ, hogyan reagál a bűnre, ez pedig nem igazán vallási nézet, mert nem kell vallásosnak lenned, hogy legyen lelkiismereted. Például én nem vagyok, nem járok templomba, stb... mégis a lelkiismeret furdalás minden apróságértgyötör, igyekszem segíteni másoknak, és nem tenni rosszat nekik, sőt még az "ellenségeimnek" sem akarok betenni, csak elkerülöm őket. SZóval a lelkiismeretből fakad ki, hogyan értékeli a bűnt, mert igazából, aki másoknak rosszat tesz, piszkállja, csúfolja az lehet ok nélkül teszi, és ő nem érzi pl. bűnnek, mert folytatja. Van, aki meg egy apróságot is annak érez. Ugye a verekedők is minimum 2 személyből állnak: az egyik a provokáló vagy kezdeményező vagy sértő fél a negatív figura, a másik lehet szintén negatív de lehet pozitív is, mert pl. megvédi a kishúgát vagy a becsületét vagy az életét, stb. Azok közül is a negatív fél, nem érzi bűnnek, és lepereg róla akármit mondanak, a pozitív pedig annak érzi és majd szégyelli is magát, ez a lelkiismeretükből fakad és a neveltetés sem mellőzhető.

Beállítottságtól függ, hogy kiről peregnek le a beszólások és ki mer néha olyat mondani, ami sérti másokat az ő kis magabiztosságát tükröztetve mások szemében, ezáltal a csoport tagjai nevetnek és mivel nevettető jó színben fog feltűnni. Míg akit megsért, aki lehet nem mer visszaszólni, vagy nem olyan típus vagy nem érdekli, azt kinevetik és az önbizalma csökken.

Hát erről el lehet filozofálni még bőven, amúgy köszi a gondolatébresztést! :) :)

Igen, de az, hogy lelkiismeretfurdalást érez valaki, az mindig a kondicionálás eredménye. Azért érzi magát rosszul az, mert nem felelt meg *valaki más* elvárásainak.

Aki sokra értékeli magát, azaz önbecsülése van, az *a saját* elvárásainak akar megfelelni, így soha nem érez lelkiismeretfurdalást - mert mindig azt csinálja amit kell. Soha nem süllyed egy szint alá, mert sokra értékeli saját magát. Megtiszteli magát az őszinteséggel, mert sokra értékeli magát, ezért ez a szint általa betartható, nem irreálisan idealisztikus.

A bűnözők szerintem inkább menekülnek a felelősségvállalás elől, hárítani akarnak.

Nem lepereg róluk - mert érzik azt, tudják, hogy felelősség illeti őket, csak védekeznek ellene.

Ezért van mindig vaj annak a füle mögött aki a leghevesebben védekezik a gyanusítgatásokra.

De ez a lelkiismeret dolog megint csak nevelés kérdése.

Emlékszel Pavlov kísérletére a kutyával? Az emberi idegrendszer is hasonlóan kapcsol össze dolgokat.

Hogyha a szülők úgy állítják be, hogy a gyerek nekik tartozik felelősséggel a tetteiről, azzal belenevelnek a gyerekbe bizonyos elvárásokat, melyek nem a sajátjai.

Innen jön a gyerekben a lelkiismeretfurdalás és az önutálat (ami nem csak irracionális, de roppant káros).

"de lehet pozitív is, mert pl. megvédi a kishúgát vagy a becsületét vagy az életét, stb. Azok közül is a negatív fél, nem érzi bűnnek, és lepereg róla akármit mondanak, a pozitív pedig annak érzi és majd szégyelli is magát, ez a lelkiismeretükből fakad és a neveltetés sem mellőzhető. "

Hát igen, de itt arról van inkább szó, hogy az akinek irányítania kellene a felelősséget a gyerekekre keni.

Egy gyerek nem fog magától eljutni oda, hogy amit a szülei tanítottak neki az hiteltelen, amilyen viselkedést elvárnak tőle az bukáshoz vezet.

Az alapján amit írtál a felnőtt sem jutott el oda.

Szerintem nagyon érdekes, amit írsz és elmondasz. De mi van akkor ha valaki hasonló nevelést kap, például én és a húgom, szinte ugyanúgy bántak velünk, majdnem egy idősek vagyunk, ugyanakkor kellett aludni mennünk, ugyanazt a szabályokat kellett betartanunk, stb... Szóval ugyanazt akarták belénk kondícionálni, mégis két teljesen eltérő személyiség vagyunk, neki nincs lelkiismeretfurdalása semmi iránt, sem felelősségérzete, és elég önző is, én meg az ellenkezője vagyok. Ugyanaz a nevelés és értékrend, mégis mások lettünk, lehetséges, hogy mert mindenkinek van azért egy belső személyisége a nevelés az csak építi vagy rombolja azt? Egy kicsit mások vagyunk, mint az állatok, őket egyszerűbb idomítani, mert kisebb az agyi kapacitásuk, de mi emberek, ahogy felnövünk egyre inkább lesz saját gondolkodásunk, szélesedik a látókörünk.

Amúgy ezek sokat gondolkodok, hogy ha esetleg lesz majd gyerekem, hogyan neveljem, hogy jó kapcsolatunk legyen és számomra ideális legyen (jó tudom ez önzőn hangzik) de szeretném ha egyszer a gyerekem hogy úgy mondjam jó gyerek lenne, de minden szülő erre vágyik, persze tudom a jó fogalma nagyon is tág és behatározhatatlan, mindenkinek más az ideálja, de azért mégis valaki olyan legyen, akit felkészítek az önállóságra és a helytállásra, és nem hoz nagyobb szégyeneket (tudom ez most kicsit hülyén hangzik) de ez is elgondolkodtató kicsit :)

"Ugyanaz a nevelés és értékrend, mégis mások lettünk, lehetséges, hogy mert mindenkinek van azért egy belső személyisége a nevelés az csak építi vagy rombolja azt?"

Hát gondolom minden gyerek idegrendszere ki fog alakulni valahogy, a nevelés meg ezt hivatott szabályozni, hogy ne menjen a rossz irányba, és a gyerek ne végezze börtönben, ha atomtudós is lehetne belőle és luxusvillában is lakhatna.... épp arról volt szó, hogy mi van akkor, ha éppen a nevelés viszi a rossz irányba? Mert mondjuk a szülei hiteltelen, sikertelen, boldogtalan emberek és csak ezt tudják átadni a gyerekeiknek?

Én szerintem a nevelés nagyban befolyásol, de végül nem ez az, ami a legmeghatározóbb tényező abban, hogy az élete hol landol valakinek, hanem az, hogy maga az illető hogyan gondolkozik, hogyan érez saját magával kapcsolatban, mennyire szereti *saját magát*.

Én úgy látom, hogy minden más ami kell a boldogsághoz pusztán ebből következik.

"Sajnos minden ember ilyen, kevés kivétellel, de valahogy ilyenekké válunk, valamilyen értékrend határozza be tetteinket"

De óriási különbség van aközött, hogy mások értékrendjének akarsz megfelelni, vagy a sajátodnak.

Az első esetben valaki más alárendeltje vagy, csak egy áldozati bárány az oltárán, a második esetben szuperhős.

A saját szemszögödből nézve, persze.

"Van akit a vallás mozgat, tehát ő Isten miatti félelme miatt nem követ el bűnt. Van, aki a törvényt követi, a börtön elkerülése miatt nem követ el bűnt. "

Na és ki mondja meg, hogy mit jelent az a szó, hogy "bűn"? Kinek is akarsz megfelelni? :D

Ahhoz, hogy ne kezdj öldökölni tényleg az szükséges, hogy egy láthatatlan mindentudó, mindenható a pokollal fenyegessen, ahol örökké fognak kínozni?

Szerintem az emberek képesek maguktól is eljutni addig a felismerésig, hogy ha ölnek, lopnak, csalnak azt a társadalom meg fogja torolni önvédelemből.

És ezután az, hogy ne öldököljenek a saját értékrendszerük része lesz. Azért nem fognak ámokfutásba kezdeni, mert saját maguknak akarnak megfelelni. Míg a jó keresztényt a mészárlástól csak egy hajszál választja el.

Plusz, az is ott van, hogy az evolúció úgy alakította ki a majomfajták idegrendszerét, hogy csoportban maradnak életben.

Így a kedvesség, egymás segítése természetes emberi viselkedés, azt *érezi* helyesnek az ember, hogy nem jó dolog öldökölni.