Vannak-e a nárcizmusnak fokozatai? Van-e nárcizmusnak látszó egyéb személyiségzavar? A nárcisztikus mindig az marad, vagy tud-e változni?

A párom állítja rólam. Nem mondom, hogy nincsenek nárcisztikusra jellemző személyiségjegyeim, mint például, sokszor hülyézek másokat, vagy magamat tartom jobbnak, de ez csak bizonyos területeken van. Az, hogy büszke vagyok a szakmai tapasztalataira és tudásomra nekem még nem jelenti ezt. 25 éve vagyok gépjárműszerelő, azért szeretem a munkám, mert én lehetek a jobb, győzhetek a technika felett. Igyekszem nem csak megoldani a problémát, hanem megtalálni az okát is, hogy ne csak időszakos, vagy tüneti kezelés legyen a javítás. Sokat olvasok, képzem magam, elvégeztem a munka mellett két szakirányú egyetemi mester kurzust, de nem azért, hogy dicsekedhetnek vele, hanem hogy jobb lehessek a saját szakterületemen. Igyekszem nem csak rutinosan végezni a munkám, hanem analitikusan vizsgálok dolgokat, keresem hogyan lehet gyorsabban, egyszerűbben megoldani dolgokat, vagy olyan problémára megoldást találni, amire még nincs. Ebben a témakörben sikeresen fejlesztettem például erdészeti munkagépeket is.

Nem az elismerésért csinálom, hanem a kihívásért. Nem várok dícséretet, de örülök neki. Nem akarom mindenbe belegravírozni a nevem, elég, ha én tudom, hogy nekem sikerült ami másoknak nem. Munkámat és lelkesedésemet folyamatosan elismerték, szeretek új tudásra, vagy tapasztalatra szert tenni. Ezáltal lépkedtem felfelé a ranglétrán a vezető szerelőn át egészen a szervízvezetőig. Nem erőltetem rá magam a beosztottjaimra, nekem a végeredmény a fontos, nem az, hogy milyen úton jutunk el oda. Csinálhatja mindenki bizonyos keretek között a saját feje után, amíg a gyártó standardja be van tartva. Nem ragaszkodok a saját módszerem áterőltetéséhez, szívesen megtanulok vagy átveszek egyszerűbb, jobb, gyorsabb megoldásokat másoktól, akár fiataloktól is. Nem mindenki ugyanúgy látja a világot.

Vasútmodellező vagyok gyerekkorom óta, szeretek egyedül elmerülni a miniatűrök világába, professzionalista vagyok, rendszerint átalakítom a makettjeimet a saját szájízemnek megfelelően, legyen az akár csak egy átfestés egy épületen, vagy egy egyedi építésű kiegészítő. Nem szeretem a középszerű dolgokat, mint pl. egy modellépítő készletet, ami bárki megvehet és összeszetelhet. Én kiegészítem a magam elképzelései szerint.

Márkab*zi vagyok, ezzel is kiborítom a feleségem, szerinte ő nem vehet meg akármit, csak ami nekem is tetszik. Én ezt gyűjtői szenvedélynek vagy perfekcionizmusnak tudom be, szeretem látni ha egyforma gyártmányú gépek vannak pl. a konyhában. Szeretem az igényes dolgokat, de nem azért mert megérdemlem, vagy hogy mutogassam, hanem, hogy elmondhassam magamnak, ezt is elértem. Range Rovert vettem a feleségemnek, de az is baj volt, mert neki elég lett volna egy Audi is. A legjobbat akartam neki is, de ismét nem jött ossze, mert nem figyeltem arra ő mit szeretne. Én Harley-val járok, mert nekem szerinte nem elég egy Honda pl. Én magamnak vettem nem másnak.

Több évtizede vagyunk házasok, sajnos a dolgok dinamikája, hogy egy idő után kihűl egy kapcsolat. A feleségem szerint elhanyagoltam őt, mert nem járunk színházba, vagy nem veszek spontán virágot.

Különböző társadalmi rétegekből jövünk, én módos család kertvárosi gyereke vagyok, ő nagycsaládos lakótelepi lány. Szerinte én lenézek mindenkit, aki nem ért el annyit, mint én, amit a testvéreire ért. Ez csak annyiban igaz, hogy ha valaki kétszerannyira hajt és ezért kétszerannyit elér, hadd legyen büszke a teljesítményére. Nem pulykáskodok senkinek, de ha én tudok hajtani, mindent is beleadni és házat építeni, akkor ezt simán meg tudja tenni más is. Ha viszont megül, elvállal egy középszerű munkát és albérletben lakik, az számomra annyit jelent, hogy neki ennyi elég. De az, hogy azért mert én többre vágyok és ezért hajlandó vagyok tenni is, azért nehogy már szégyenkeznem kelljen.

Én nagyon szerelmes vagyok belé a mai napig, de persze simán lehet, hogy elsiklok rengeteg olyan dolog felett, ami neki fontos. Nem egy fordulatszámon élünk és ő ezt úgy érzi, hogy én mindig többre vágyok. Egyszerűen vannak céljaim, vannak standardok az életemben. Bármit is megtennék érte, de van, hogy egyszerűen nem tudok lassítani, azt nézem, hogyan tudnék jobb lenni. Ha az nárcizmus, hogy örök elégedetlen vagyok, akkor az vagyok. Ő más személyiség. Neki fontosabb az érzelmi oldal, átélni, megtapasztalni dolgokat, beérni kevesebbel, de annak örülni. Én sajnos materiálisabb vagyok, nekem ott kell, hogy legyen a polcon. Szerintem köztünk a legnagyobb probléma, hogy ő a mában él, én meg a holnapban. Sikeresen felneveltük a gyerekeinket, de amióta egyre többet vagyunk együtt megint, mint házaspár, ez a fajta különbség egyre inkább előjön. Ő szuper, gondoskodó anyuka, én a mindenen át apuka. Valahogy emiatt sok a súrlódás köztünk az utóbbi időben.