Miért vagyok egyszerűen képtelen a boldogságra?

Sziasztok!

Lassan már semmi nem okoz örömet. Állandóan stresszelek. Egyszerűen úgy érzem, hogy nem tartozom ebbe a világba, nem találom a helyemet. Egyetemre járok, a jegyeim is jók és van hová hazamennem. Ennek ellenére azt érzem, hogy szétesik minden. Másnak sokkal nagyobb bajai vannak, de mégsem vergődik itt, mint én. Ez biztos nem normális. Szorongani minden szaron. A külvilág számára meg folyton eljátszani azt akinek semmi baja. Egyszerűen elfáradtam, már nincs mi motiváljon. Persze vannak ambícióim, szoktam álmodozni, de ezek olyan távol állnak a valóság talajától mint ide Dubaj. Meguntam már unalmas és jelentéktelen életem és hogy deviánsnak érzem magam (mégha mások nem is feltétlen gondolják ezt). Számomra mindig első volt a kötelesség, a tisztelet és a hűség különféle formái. Ragaszkodtam bizonyos elvekhez, de ezeket elkezdtem megkérdőjelezni mostanra, mivel semmivel sem lettem több tőle. Hittem bizonyos dolgokban, hogy lehetek a jó fiú, hogy meg kell bocsátani, a magam körüli békéért harcoltam. Ez kezd a multé válni. A helyét átvette az irigység és a bosszúvágy, ami nem jó érzés. A végeredmény pedig az, hogy nem tudok felmutatni az égvilágon semmit és ha tudnék sem érdekelne senkit. Nem tudom mit tehetnék, hogy ne érezzem mindig ezt. Olyan mintha megfulladnék.

21/F

Köszönöm annak aki ezt végolvassa és megosztja velem véleményét a dologról. Esetleg ha valaki érzett már hasonlót, örülnék ha szintén megosztaná.