Egyes emberek akik szerencsétlennek mutatjàk magukat mégis jó manipulàtorok.Hogy van ez?

Azért váltak jó manipulátorrá, mert szerencsétlenek. Gondolj bele, mondjuk alapból van egy nem támogató háttered, a szüleidtől folyton azt hallod, mekkora f.s vagy, aláznak, piszkálnak, esetleg van egy kedvenc testvér is, aki a szuper a szemükben.

A suliba már 0 önbizalommal mész, kiszagolják, belédállnak, egyedül maradsz a világ ellen. Semmilyen védekező stratégiád nincs, nem áll melletted senki, de akárhogy küzdesz, megváltozni nem bírsz, nem bújhatsz ki a bőrödből. Eljátszhatod egy kis ideig, hogy olyan vagy, mint ők, de a maszk soha nem illeszkedik pontosan, előbb-utóbb kiderül, ki vagy és a retorzió még durvább.

Mit tehetsz? Belepusztulsz, vagy küzdesz tovább. A többség küzd tovább, mert az életösztön a legerősrbb.

A társadalom peremére taszított embertől elveszik a normális társas interakciókat (csak azért szólnak hozzájuk, hogy bántsák őket). Nekik a megfigyelés marad. Látják kívülről a többi ember gesztusait, mimikáit, kommunikációs mintáit és 10-15-20 év megfigyelés alatt rájönnek, melyik típusú emberre hogyan lehet hatni. Ez szintén ideig-óráig működik, de addigra már bekajálták a dolgot, a manipulátor már megszerezte, ami neki kellett.

Kezdetben ezek az emberek nem gonoszságból teszik ezt, gyerekként sóvárognak a barátok, a szeretet, az elfogadás után, hogy önmagukért legyenek szeretve.

De ez sosem jön el.

Később ők is rájönnek, azt mondják: mások nem szeretnek, de majd akkor én szeretni fogom magam helyettük is - és onnantól már érdekből barátkoznak mindenkivel, és nincs többé bűntudat, ha rosszat tesznek, hiszen előbb-utóbb úgysem kedvelné őket az illető, hiszen a múltban is mindig ez volt.

Mert lehet, hogy valamikor szerencsétlen volt, és benne még mindig ez a kép él önmagáról. Én is ilyen vagyok egyébként, még mindig egy buta, lusta, szerencsétlen csődtömegnek érzem magam, aki folyamatosan azon aggódik, hogy kirúgják. Miközben a múltkör a vezérigazgató a szemembe mondta, hogy maximálisan meg vannak elégedve a munkámmal, és érzem, hogy még a közvetlen főnököm is felnéz rám.

De az ember önképe lassan változik.

Pont így, ahogy az 1-es írja.

Attól, mert szerencsétlen az élete valakinek nem azt jelenti, hogy buta.

Pont ezért kényszerül rá a manipuláció elsajátítására.

Ezért vannak a rokkantak között is dörzsölt emberek.

Tudják mit, kinek mikor kell mondani.

Egyesek csak sunyinak hívják őket, én életművésznek, túlélőnek, és nem ítélem el azt a manipulátort, aki kényszerűségből, önvédelemből, túlélésből teszi.

Azokat ítélem el, akik tudatosan rosszat akarnak másoknak úgy hogy semmi érdekük nincs mögötte, pusztán a rosszindulat.