A környezetetekben élők jelleme (vagy akár a tiétek) hogy változott évek, évtizedek alatt?

Nem vagyok már az a naiv kis hülye, aki pl. 15-20 évvel ezelőtt voltam, sokat tapasztaltam, próbáltam fejleszteni magam. Ezzel arányosan valahogy eltűnt belőlem a lelkesedés, életkedv, leginkább egymagamban szeretek lenni.

A családban, ahol nagyon nagy jellemváltozás volt, az a testvérem. Minél jobban megy neki a szekér, annál inkább elfelejti, hogy honnan indult és ez marhára zavaró. Emlékszem még azokra az időkre, amikor örült az első Trabantjának és albérletben lakott. Mára már újépítésű háza és BMW-je van és teljesen megváltozott, nagyon anyagias lett. Már-már kezdi lenézni a családjában azokat, akiknek nincs annyi, mint neki.

Kedves, barátságos emberből durva, rideg lettem. Mindig félreértették a kedvességet, főleg új munkahelyen a férfiak, hogy biztos dugni akarok.

Sokkal állatbarátabb voltam, pl a kertembe bedobott macskáknak kerestem gazdit, de mindenféle gheci szaporítónak el lettem hordva neten/fogadd be TE/téged választott te nyomorék..már kimondottan gyűlölöm a házimacskákat és azok gazdáit. Teszek is ellenük, ne tanyázzanak nálam,belefáradtam. A bentiekkel nincs gondom, nekem is vannak. Más állatfajnak tekintem a bentieket, teljesen mások viselkedésben, személyiségben mint a kintiek. Mint a c és a magyar.

Anyám régen utazgatott, költött magára, ma már az a napi programja hogy munka után elmegy vagy 5 boltba apróságokat venni amit egy helyen is lehetne (kifli, vaj), piacozik. Nem utazgat, nem költ magára, csak panaszkodik hogy jhajjj de jó lenne ez meg az de milyen drága..

Ha megveszem neki akkor meg nem olyan jó/nagyobb kellene. Közbe van vagy 2m félretett pénze, de fukar mint az állat.

Többi idősebb ismerősöm is ilyen panaszkodó, fukar lett. Gyűjtenek a nagy semmire.

A fiatalabbak véranyák/apák lettek . A személyiségük a gyerek. Akinek volt hobbija, pl gitározás, akvarisztika az azonnal felhagyott ezekkel. Csak a gyerekről lehet beszélni.

#2

"A fiatalabbak véranyák/apák lettek . A személyiségük a gyerek."

Ez szinte minden esetben így van; az összes barátnőm, aki gyereket szült, elvárná, hogy ugyanúgy ajnározzam a gyerekét és másról se kelljen beszélni. És meg vannak sértődve, ha az emberek kikopnak mellőlük. Nem tehetek róla, engem baromira nem köt le, hogy a kis Zsófikáról nézegessek képeket és hallgassam, hogy már mennyit eszik és milyen ügyesen ül a bilire. Ha tíz percben kéne hallgatni, még oké, de hogy egy több órás találkozónak erről kelljen szólnia, az nekem már nagyon sok.

Bizalmatlanabb, kimértebb vagyok, nehezebben nyitok, megnyílni egyáltalán nem nyílok meg új embereknek. Jobban átgondolom a helyzeteket, ha úgy tetszik, taktikázok bizonyos szitukban. Nem vagyok már őszinte, mert úgy vettem észre, hogy bár látszólag értékelik, abból csak gondom lesz. Nem állok ki annyira másokért, mert a töredékét sem kaptam vissza soha. A barátokat mindig fenntartással kezelem 1-2 kivétellel, mert számtalanszor bebizonyosodott, hogy csak addig az életem részei, amíg az nekik kényelmes. Illetve sokkal tisztábban látom a körülöttem élők személyiségét, motivációit, nagy rádöbbenéseim voltak például a családtagjaimmal kapcsolatosan is.

36 éves vagyok, régen sokkal nyitottabb, naivabb voltam, azt hittem, ha őszinte vagyok, az pozitívum, ha valaki nekem fontos és mellette állok, ugyanezt kapom majd tőle. Alapvetően mindig jót feltételeztem másokról kevés kivétellel. Hát, az élet tanított ezt-azt az elmúlt 15-20 évben...

#4 Szerintem ez nem csak kor kérdése, a jelenlegi állapotok Magyarországon bőségesen hozzájárulnak ehhez.

1-es voltam.

Ami nálam kirívó, és nem is vagyok rá büszke, az az, hogy nagyon pesszimista lettem, illetve rosszabb napokon vannak cinikus megjegyzéseim is. Az elmúlt évek nemcsak politikai dolgai kifejezetten megviseltek, ez pedig ilyen mód jelentkezik. Valamint egyre jobban látom magamon apa reakcióit, ami kicsit meg tud ijeszteni. (hirtelen haragú, könnyen felcsattan, én ilyent ugyan nem csinálok, de ő csapkod is)

Szóval ilyenek terén határozottan negatív irányba változtam, de közben már naiv sem vagyok, ha valaki nekem keresztbe próbál tenni, tudok és merek is neki szólni, nem riadok vissza sok esetben a konfrontációtól sem, de fel tudom méri, mikor igazán indokolt.

Tisztában vagyok a hibáimmal, amiken nemcsak azért igyekszem változtatni, mert már nekem is elegem van belőlük ( :D ), hanem azért is, mert a környezetem sem viseli ezeket valami jól - tök jogosan. És bánt is, hogy ilyen helyzetekbe hozom/hoztam őket.

Annak örülök, hogy már nincs bennem a "bocs, hogy élek" mentalitás, túl érzékenység se nagyon van már meg.