Az ilyen okoskodó emberek mit élnek át? Ha valaki mond valamit miért javítják ki és miért mindig nekik kell igazuk lenni? Miért nem tudják elviselni nincs igazuk?

Na, egy pillanat!

Most az illetőnek igaza van, helyes az állítása, vagy nem?

Hát ez jó kérdés. Az elején azt hiszi, hogy igaza van.

Aztán később, a vitában elég sok ember vereségként éli meg, ha kiderül, hogy még sincs igaza, és akkor érvek helyett elkezd veszekedni.

De azért vigyázz, mert van olyan is, hogy mégis neki van igaza, csak nem értetted meg. Például most is legalább 5 hibát írtál a kérdésedben.

Ha ezt valaki kijavítja, akkor igaza van. Persze nem árt, ha előtte a kérdésedre is válaszol, mert különben tényleg rossz érzés.

Két alternatívát tudok elképzelni.

1.

Még az én gyerekkoromban is jelen volt, hogy van az "alaptudás", főleg helyesírásban és számolásban. Ha te azt mondtad, hogy kettő meg háromszor négy az egyenlő 20, üvöltött veled a tanár, hogy illene tudnod, hogy előbb szorzunk aztán adunk össze.

Ma már nincs ez a szigor. Nem akarok most érzéketlen lenni, de egyrészt manapság már mindenfelé osztják a különböző diszes (diszlexia, diszkalkúlia, stb) papírokat, másrészt már "motiválni" kell a gyerekeket, harmadrészt meg a technológia fejlődésével már emlekezned sem kell, hogy a muszáj az nem ly vagy nem kell tudnod fejben számolni.

Látom a Facen a sok posztot, hogy ha ezt meg tudod oldani, akkor magas az IQ-d, aztán ott van egy matekpélda, amit másodikban tanítottak nekünk. Mindig elnevetem magam, de nem kapom fel a fejem azon, ha valakinek nem sikerül kiszámolnia.

Viszont akik hozzám hasonlóan ebben éltek, természetellenesnek látják, hogy az "alaptudás" mára már a magas iq-t reprezentálja.

2.

A másik, hogy nagyon sokan nem tudtak kibontakozni az iskolás éveik alatt. Lecsapták a lehetőségeket az okosabb vagy tehetségesebb gyerekek. Ha megfigyelsz egy osztályt, altalaban a műsorokban ugyanaz a 2-3 gyerek szerepel, nagyon sok az, aki igyekszik és nem veszi észre a tanár.

Sok gyereknek nincs ez kihatással a nagyobb korára, de ott ahol a szülő ezt fajlalja, lehetnek olyan következmenyei, amit leírsz a kérdésben.

Képzeld el a szituaciót, hogy a tanárnő válogatja ki, hogy kik szerepelnek a karácsonyi műsorban és az egyik gyereket felkészíti a szülő, bemegy a gyerek, a legjobb tudása szerint felmondja a verset, aztán kiválasztják azt a másikat akit minden műsorra kiválasztanak. Utána a gyerek hazamegy, elmondja, hogy nem sikerült és a szülő tajtékzik, hogy miért nem tud olyan jó lenni a gyereke, mint az a szerencsés másik.

Ha megnézed, egy csomó versenyen fordulnak elő ilyen szülők akik vagy a zsűrit baszkurálják vagy a wc-be beciszik a gyereket és megpofozzák.

Ergo ez a gyerek abban nől fel, hogy nem olyan jó mint a másik pedig kellene és ezért akarja kényszeresen kimutatni, hogy igenis megvan a magához való esze.

Ha megfigyeled, pont azok a tudasban kimagasló emberek a csendesebbek, szerényebbek, akiket otthon nem baxogatnak/baxogattak, akik meg ennek a szülői szigornak ki voltak/vannak téve kérkednek.

Az én testvérem egy zseni, de sosem fitogtatja a tudását,mert otthon sosem gyakoroltak nyomást rá a szüleink. Én átlagos képességű voltam, de nem akartam több lenni. Szorgalomból indultam ilyen-olyan versenyeken, már a válogatón kiszórtak, leszartam. Cserébe felnőttként tök jól megvagyok, nem érzem azt, hogy tudnia kell a vilagnak, ha tudok valamit.

Szerintem nagyon jó munkát vegeztek a szüleim.

Egyszer mindenkinek meg kell mondani, meg kell adni a lehetőséget.

De ha látod, hogy erre gondolkodás helyett a vörös köd önti el a fejét, az nem normális ember. Azt jobb hagyni, mert neki se jó, ha átvágja a torkod, azután mehet a börtönbe.