Egy dúsgazdag amerikai gengszter őszintén boldog ember lehet, annak ellenére is, hogy piszkos módszerekkel szerezte a vagyonát?

Nagyon leegyszerűsíted a kérdéseket. A moralitàssal és a boldogsàggal mindenkinek màs viszonya van. Mindenki màshol húzza meg ezeket a hatàrokat és valaki összeköti a kettőt, valaki nem.

Lehet egyik embernek azt jelenti a boldogsàg hogy nyugodt az élete. Annàl példàul baj lenne ha anyagiakon kell aggódni, de bűnöző életmód se jelentene megoldàst, mert akkor azon kell aggódni mikor buksz le.

Lehet valakinek a hatalom jelent boldogsàgot. Annak boldog lehet az élete ha azt érezheti mekkora nagyàgyú.

Lehet valaki hagyomànyos értelemben szeretne jó ember lenni a boldogsàghoz, az nyílvàn ràgnà magàt azon amit felvàzoltàl.

Ahàny ember annyi verzió. Valamilyen szinten moràlis relativizmusban élünk, amit a bűnözők kitolnak. De van olyan is aki tudja magàról hogy rossz ember, csak nem érdekli. Esetleg úgy van vele, hogy a vilàg is rossz, szóval beleillik a képbe. Nem mindenki próbàlja kimagyaràzni a dolgokat a lelkiismerete elött. Valaki élvezi hogy rossz lehet, mert hatalommal és lehetőségekkel jàr.

Szvsz aki ilyenekre adja a fejét, annak ezek nem okoznak morális problémákat. Élvezi a pénzét, max akkor érzi magát stresszelve, ha a hatalmát fenyegetik vagy a valagában liheg a rendőrség.

Ez a való élet, nem a The Sopranos.