Hogyan viselnéd, ha valami miatt inkognitóban lennél, és emiatt egy nagyon lenézett szerepben kellene élned egy ideig?

Csak egy elképzelt helyzet... Mondjuk, hogy egy meghatározott ideig olyan szerepben kellene élned, amiben mások (a többség) szemében egy "senki" vagy. Csóró vagy, tanulatlan, műveletlen, tehetségtelen, csúnya, buta stb, és pont az ellenkezője, mint amilyen igaziból vagy (egy professzor, tudós, mindemellett tehetséges művész is stb). Mondjuk, hogy sem a viselkedésed, sem a beszéded, sem semmi nem árulkodhatna az igazi énedről, muszáj így élned egy idegen helyen, pár évig. (Persze ez így teljesen életszerűtlen, de tegyük fel, hogy létezhetne ilyen, szóval nem befolyásolhatnád mások rólad alkotott kész képét semmilyen módon. Nem a gyakorlati dolgokról szó ez most, hogy mit csinálnál, hanem kizárólag a belül felbukkanó érzésekről és azok tudatosításáról, kezeléséről.) Hogyan érintene a megvetettség? Ki tudnád zárni a külvilág negatív visszajelzéseit? Mennyire fájna, hogy nem annak látnak, aki vagy? Éreznél szégyent? Dühítene vagy inkább elszomorítana, hogy olyanok vetnek meg, akik az igazi énedre felnéznének? Bele tudnál keseredni a frusztrációba, vagy fókuszálnál az x idő leteltére, amikor majd vége lesz az egésznek? (Amikor megszűnik ez a "varázslat".) Gondolnál-e arra, hogy amikor visszatérsz az eredeti önmagadhoz, akkor milyen jó lesz végre elismertnek lenni, vagy inkább, hogy már nem vágysz elismerésre, mert már nem számít, és megtanultál enélkül élni? (Számomra egyébként senki sem lenézendő, de most vegyük alapul azt, hogy az emberek így viselkednének mind, ahogy fentebb leírtam.)