Akik nem lépnek ki egy kapcsolatból, ami saját elmondásuk szerint nem jó, nem ad nekik örömet, miért nem?

Komfort zóna

Pénz

Hitel

Gyerek

Egzisztencia

Minden helyzet sokkal összetettebb, mint kívülről látszik. Egy sok éves kapcsolatból, egy közösen felépített életből már sok esetben jóval nehezebb kilépni, mint egy pár hónapja tartó kapcsolatból.

A rossz kapcsolat sem jelent feltétlenül bántalmazást, egyszerűen csak már nem jó együtt, de ha közben arra rendezkedtek be, hogy ketten tartják fenn magukat, akkor nem fog senki egy csettintéssel kiugrani a kapcsolatból.

Egy példa: adott egy pár, szeretik egymást, összeházasodtak, lakásra gyűjtenek, végül kiegyeznek abban, hogy hamarabb összejön, ha egy környékbeli faluban vesznek valamit, nem a városban, fél óra alatt úgyis be lehet érni dolgozni a városba. Mindketten szeretik a munkájukat és jók is a szakmájukban, de míg az egyikük havi ötszázat keres, a másik éppen csak súrolja a háromszázat, az már a szektorban egy jó fizetésnek számít (közalkalmazott például). Ketten jól megvannak ennyiből is, a jobban kereső félnek esélyes, hogy folyamatosan emelkedni fog a fizetése, minél régebb óta dolgozik, a másiknak viszont erre nem nagyon van kilátása. De ebben a szakmában jó, elismerik a szaktudását, társadalmilag is hasznos munkát végez, ezért nem szeretne váltani, új szakmát tanulni a nulláról.

Telnek az évek, a kapcsolat kezd elromlani, valahogy elfejlődtek egymástól, már egyikük sem boldog a másikkal, csak élnek egymás mellett. A kevesebbet kereső fél már szívesen kilépne, de nem tudja, hogyan. Ha válnak, lesz egy fél háza és egy fél autója, mert abból is csak egy van, együtt járnak vele dolgozni. Ha maradna ő a házban, nincs rá pénze, hogy kifizesse a volt párjának a részét. De még talán a volt párja sem tudja őt kifizetni fordított esetben. Ha eladják a házat, az árának a feléből nem tud másikat venni, még falun sem, autó nélkül amúgy is meg lenne lőve falun, helyben nem is lenne munkája. Maximum albérletbe tud menni, amit valameddig a fél ház árából tud fizetni, de ha az elfogy, akkor a fizetése már nagyon kevés lesz a lakhatásra, alig marad belőle valami.

És akkor ez még egy egyszerűbb eset, ahol nincs közös hitel, nincs gyerek, vagy egy esetleges friss vállalkozás, amivel majd évek múlva jól lehet keresni, de egyelőre csak viszi a pénzt. Nincs senkinek valamilyen krónikus betegsege, nincs idős, beteg, segítségre szoruló szülő, aki plusz anyagi megterhelést jelent.

Nem azt mondom, hogy egy ilyen helyzetből nem lehet kilépni, csak azt, hogy sokkal nehezebb, mint ahogy kívülről tűnik, sokkal tovább is tart, és biztos, hogy sok mindent be kell érte áldozni.

Nem akarnak egyedül lenni, amit így sok év szingliség után már kezdek abszolút megérteni, mint valid indok. :D

Ráadásul baromira nehéz új párt találni, nagyon sok a buktatója, így sokan úgy vannak vele, hogy "ezt az ördögöt már ismerem", ráadásul azért ritka az a kapcsolat, ami teljes mértékben rossz, valami örömet csak okoz. Ha más nem, néha egy-egy közös programra elmennek, meg nem üres a lakás.

Meg a másik, nem túl etikus oldala, hogy sokan a továbblépési lehetőséget keresik úgy, hogy még kapcsolatban vannak, hogy hogy lehetne új partner mellé átevickélni. Az ellenkező nemnek meg még vonzóbb is, ha kapcsolatban van az illető (na nem ez a tény, hanem a csapodár félnek van ezáltal magabiztosabb kisugárzása, mint egy full szinglinek).

Na ez már inkább egy valóságot mutató érv.

Nem cél ugyanis, hogy az ember jól legyen, mentálisan egészséges legyen, ezért is baromi gyenge a szociális háló, ami pedig elérhető, az megfizethetetlen.

Az ép elméjű, valóságot látó ember elkezd ugyanis gondolkodni, kiállni magáért Az ebben az országban egyáltalán nem cél.