Vajon miért kelt ki ennyire magából ez az üzletvezető?
A pékség vezetője tavaly októberben keveredett szóváltásba egy kenyeret vásárló idős férfival a csarnokban, ugyanis sérelmezte, hogy a vevő kézzel fogta meg a kenyeret. A szóváltás közben a vásárló a pékség pultjára tette vissza az árut, amit a pékség vezetője kidobott a folyosóra. Ekkor a nyugdíjas felvette a kenyere, majd visszavitte a pékséghez és lerakta a pultra, s távozott a bolttól. A pékség vezetője ekkor kirohant a pult mögül a folyosóra, két kézzel megragadta az áldozata nyakát, majd olyan erővel meglökte, hogy a férfi hanyatt esett. Miközben az idős férfi a földön feküdt, a támadója folyamatosan kiabált vele, majd egy rúgó mozdulatot tett a földön fekvő férfi felé, azonban az nem érte el az idős embert.
Muszáj ilyen barom módon viselkednie főleg a bolt vezetőjének? És pont egy ilyen dolog miatt?





Nyilván túlzó volt ez a viselkedés és elfogadhatatlan.
Viszont azt nem lehet tudni, hogy mi vezetett idáig.





Nyilván egész eddigi életében ilyen volt, csak most tett olyat, amiből rendőrségi ügy is lett.
Mondjuk megérdemelné, hogy ezután bojkottot hirdessenek a boltja ellen és többé senki ne menjen oda vásárolni. Ő meg tönkre menjen.










Szerintem itt szakadt el a cérna. Vagy már a sokadik hülye vevő volt, vagy ez a vevő volt visszatérő. Persze nem akarom felmenteni. Az erőszak nem lehet megoldás. De azért el tudom képzelni, hogy vagy egy határ, amikor már nem bírja tovább senki sem.
2: Akkor te szívesen vásárolsz mások által összevissza tapogatott pékárut, ugye?















Nem kellett volna erőszakhoz vezetni.
Le kellett volna ordítani, és tapogatott kenyeret átvenni.





Szerintem nincs ebben sem meglepő.
Magyarországon a legtöbb ember egy frusztrált proli. Csak gyűlik bennük a feszültség, aztán egy ilyennél kirobban.
Nyilván egy izmosabb fiatalt próbál megnevelni, hiszen az lehet, hogy erősebb, inkább nekiugrik egy idős bácsinak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!