Ez teljesen normálisnak számít ezen a weboldalon? Ez a "követendő" példa?
Már elég rég óta vagyok fent ezen az oldalon, eléggé sok kérdező és hozzászóló válaszait láttam már, de még mindig nem tudom, hogy hogyan kellene értelmezni ezt a jelenséget.
Tehát a helyzet az, hogy rengeteg alkalommal amikor egy vagy több kifejezetten jó válasz érkezik egy kérdésre, akkor a kérdező nem köszöni meg. Nincsen a válaszban semmi elmarasztaló, szemrehányó, megszégyenítő, trágár, indulatos stb. dolog, ami miatt joggal azt mondhatná, hogy nem válaszol rá. Vagy egy hasonló eset mikor folyik a kommunikáció két felhasználó között és minden szó (esemény, kiérdemlés) nélkül megszakad, félbeszakad. Tehát volt egy dolog, amire a másiknak illene reagálnia, és úgy marad. Igen, velem is előfordul, hogy napok múlva válaszolok már csak azért is, mert a válaszok vagy nem egyhangúak, vagy nem magyarázzák meg egyértelműen stb., de az esetek túlnyomó többségében – ha napokkal később is, de – reagálok. Általános tendenciának látom ezt a reakció nélküli távozást, téma/kérdés be nem fejezését és annyira frusztráló, legalább írná azt, hogy nem tudja vagy valamit írna, de nem, helyette a nagy semmi. Értem, hogy van, hogy van mikor elfelejtünk válaszolni, de ez az arány, amit tapasztalok, messze kívül esik ennek a tűréshatárán. Tehát ez így "teljesen rendben van"? Ezt egy "követendő" példa? Csak én érzem, hogy a befejezetlen témákat minden ok nélkül nem kellene elhagynia azoknak, akik között folyt? És ezt nagy ismerettel rendelkező felhasználók részéről is rendszeresen tapasztalom.
(Meg egy másik dolog, amikor érkeztek válaszok és jó válaszok, a kérdés mégis azok után a kiemelt kérdések között szerepelnek úgy, hogy a kérdező az égvilágon semmi, de semmit nem reagált rájuk (és a hallgatásnak sincs semmi joga, mert a válaszok nem sértőek stb. voltak).)
Tehát mi ez a jelenség? Ez "teljesen rendben van"? Van, aki magára ismer és meg tudja magyarázni?
Szerintem ezt válasszuk ketté két példára.
Megkérdezi valaki, hogy fahéjas cukor kell-e a gulyáslevesbe. Az első hozzászóló szépen leírja, hogy a fahéjas cukor palacsintába és tejbegrízbe való, mert attól édes lesz a cucc, a gulyáslevesnek fostalicska íze lesz tőle. Ezt a hozzászólást felpontozzák vagy öten, és le van tudva. Nyilván pozitívum, ha a kérdező megköszöni a segítséget, de amúgy nekem nincs hiányérzetem.
Másik példa: feldobja valaki a nagy kérdést: miért hülye kretén az összes férfi? Türelmes vagy, felteszel pár kérdést, nem sértődsz meg. Hamar kiderül, hogy összevesztek a szennyes zoknin, sértéseket vágtak egymás fejéhez. Leírod neki, hogy barátom, ebben te is hibás vagy ám, így és így lehet ezt szépen kezelni. És bumm: a kérdező felszívódott, mint ködpára a reggeli napfényben.
Na ettől én is agyf.szt kapok. Egy csomó energiát fektetek abba, hogy korrekt mederbe tereljem a kérdést, és amint neki nem tetsző választ kap, lelép. Hányinger.
Illetve van az, amit már moderálni kellene, és nem igazán látom be, miért nem teszik meg: brutális, hogy milyen átlátszó propaganda megy időnként a politika témakörben. Bejön a csávó, kb megír egy megafon cikket (tényleg egy teljes A4 oldal), felhoz egy csomó adatot, hogy az EU/USA milyen g.ci, és soha többet meg sem nyitja.
Lezáró viszontlátásra mód - Azt az érzetet kelti, hogy nem várok több választ. Ha azt írom, hogy köszönöm a valaszokat, az is hasonló lenne, mert mintha megkaptam volna a választ és téma lezárva.
Holott:
- a már válaszolóknak is juthat eszébe további gondolat
-új válaszoló is jöhet akár hetekkel később
-másoknak is hasznos lehet a kérdés-válaszok, úgyhogy írjanak csak nyugodtan még.
Abban egyetértek, hogy ha vita alakul ki, akkor a kérdező reagálhatna, hogy számára releváns irányba terelje a beszélgetést.
Ez kérdezős oldal, nem beszélgetős.
Meg lehet köszönni, de nem kötelező, és jobb a felpontozás.
Ha a kérdező kiírna egy "megköszönős" kommentet, az bennem is azt az érzést keltené, hogy részéről ennyi volt, megkapta a hasznos válaszokat, nem vár újakat és lezárja/lezárná a kérdést.
Persze, kedves gesztus, de tényleg nem kötelező. Meg vannak olyan felhasználók is, akik eleve beleírják a kifejtésbe, hogy köszönik a segítséget.
Értem, amit mondasz, és épp ezért, ha szökőévente egyszer írok egy kérdést, mindig megköszönöm a válaszokat.
Viszont szerintem ezzel én vagyok az, aki rosszul használja az oldalt. Egyrészt feltűnt, hogy ha odaírom, hogy köszi a válaszokat, azzal kb. lezártam a threadet, nem is jön alá több általában. Másrészt szerintem az, hogy a kérdező is írhat kommentet, inkább arra lenne való, hogy pontosítson, hiányzó infókat adjon hozzá, amiket kérnek tőle, nem arra, hogy udvariaskodjon, vagy vitába szálljon.
"ha odaírom, hogy köszi a válaszokat, azzal kb. lezártam a threadet"
Ez igaz, de szerintem ez áthidalható azzal, ha a kérdező nem megköszöni a válaszokat, csak visszajelez, ha egy javaslatot hasznosnak talált, és ki fogja próbálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!