Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Ezzel szerintetek megbántottam?

Ezzel szerintetek megbántottam?

Figyelt kérdés

Egy kis faluban lakunk és a párom volt kollegájának a felesége tavaly 1 éven át hétvégente mindig megmaradt péksüteményeket adott nekünk. Pedig sose szorulunk rá az elején tartósak voltak, viszont egyre rosszabb lett a minőségük. Azt mondta a munkahelyéről szerzi be, de később meg tudtam hogy rászorulóknak van ételosztás péntekenként a faluban és onnan hozzá őket. Szóval mi mindig a maradékot kaptuk, amiből már ő is elvette a jobbakat a családjának.

Én meg kaptam a szárazakat, az összenyomotatt, mindezt egy kukászsákba rakva. Az utolsót mikor kinyitottam megcsapot az erős fokhagyma szag, undorító volt. Inkább kidobtam, sokszor mondtam neki, hogy nem kérem már. Mégis hívogat ezért.

Ma már írtam neki üzenetet hogy nem kérek péksütit. Lehet nem tetszett neki. Bűntudatom van, hogy megbántottam.

Párommal nem élünk nagylábon, de dolgozunk és két naponta főzök, gyerek nincs és 26 évesek vagyunk. Azt se értettem miért nekünk adja mikor több olyan család is van akik rászorulóknak vagy a szülő egyedül neveli a gyermekét.


jan. 5. 16:55
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Miből gondolta, hogy rászorultok?
jan. 5. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Lehet a ház miatt mert nem a legújabb. Vagy nem tudom, de tényleg van pénzünk minden hónapban, tudok mit főzni, tudunk mit enni. Szóval nem szorulunk rá. És élnek a szüleink ha gondunk lenne elsőnek hozzájuk fordulnánk
jan. 5. 17:05
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Ha sokszor mondtad neki, hogy nem kéred, mégis vitte nektek, miért vetted el tőle? Ha kinyitod az ajtót és ott áll a kukászsákkal a kezében, mondd neki, hogy nem köszi nem kérem, szia és becsukod az ajtót. Gondolom nem tudja hova kidobni (tele a kuka talán?) és rátok sózza. Ne legyen ilyen miatt bűntudatod.
jan. 5. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%

Egyrészt, nem értem miből következik az, hogy megsértődne. Logikátlan, hogy százszor szóltál neki, hogy nem kéred és nem értette meg majd százegyedjére szólsz és hirtelen megérti és megsértődik. Te nem sértődtél meg, hogy figyelmen kívül hagyja a kérésedet, ignorálja amit mondasz? Ha te nem sértődtél meg, ő miért sértődne meg?


Másrészt, ennek nem kell akkora feneket keríteni. Nem kellett a cucc, szóltál neki, ennyi, lapozzunk! :) Vannak komolyabb dolgok az életben, amik miatt lehet aggódni, ez nem az. :)

jan. 5. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Ó nekünk nagyon jól jönne az állatoknak.

Amúgy nem bunkóság visszautasítani. Mondd, hogy nem bírtok ennyit megenni, már elteltetek vele, adja másnak aki örül neki.

jan. 5. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
16%
Soha ne fogadj olyan ételt el, amit rászorulónak szántak és neked gond nélkül van mit enned. Soha. Ugyan ez vonatkozik ruhára és bármire, ha neked nem okoz gondot venni, mert nem hoz jó gyümölcsöt az életedbe, és nekik nagyobb szükségük van rá, mint neked.
jan. 5. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

6+ Nekik lehet hogy egy egész napra van az az étel, amit te kidobsz..


Nekem is ajánlgattak ilyet, nem fogadtam el.

jan. 5. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
8%
6+ Ráadásul lopásnak minősül, abból is a komolyabbnak, mivel Isten úgy tekint rád, hogy a szegénytől orozol.
jan. 5. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
22%
Igen 8-as és ebben az országban kik az igazi rászorulók? A segélyen 130 kilósra felhízlalt cigányok, akiknek lóg a cigi a szájukból, a gyerekekik meg energiaitalt isznak, füves cigit szívnak?
jan. 5. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Mi is dolgoztunk étellel. A pékárukat ilyenkor egybeöntik nagy zsákokba, az édeset a sóssal, a túrósat a hagymással. Ezek megmaradt pékáruk, amiket felajánlanak segélyszervezeteknek, ők válogatják szét, újraelosztásra kerül.

Benne van a pakliban hogy átveszik egymás illatát vagy szagosabb a zsák, de mivel viszonylag frissek csak megmaradnak, így adják őket tovább. Biztos lehetsz abban hogy neked csak a maradékot adja oda, de ha rendesebb fajta, akkor ez nem törvényszerű. A maradék már nem olyan friss, vagy kevesebb benne a töltelék, nem annyira szeretik, stb.

jan. 6. 03:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!