Meddig van értelme visszafejteni egy ok-okozati láncot?

Céltalan kúttalan szerencsétlen emberek csak a céltalan kúttalan szerencsétlen életre tudnak gyereknek mintát adni.

Ez egy olyan sulyos teher egy gyereknek hogy ritka az tenyleg aki ilyen hatterbol életképes sikeres ember lesz. Nem ez a jellemzo.

A felmenők meg az ő felmenoik miatt lettek olyanok amilyenek.

Ambrus Attila is egy aki gyerekkori lopásoktol javitointezettol 20 év börtön utan is még képes lett tisztességes emberré válni.

De zilált hátteru gyerekek élete javarészt inkabb kapa.

Ameddig csak tudod.

Amiért az emberek rinyálni szoktak, az az esetek legtöbbjében egy ok okozatának az okozata. A legtöbbször valamilyen félelem generálódik bennünk külső hatásra, ami különböző blokkokat, gátlásokat képez. Ezeket el szeretnénk takarni, ezért létrehozunk szerepeket, amelyben mi vagyunk a főhősök. Így létrejön egy hamis önlép, ami miatt rettenetesen nehéz ezeket feldolgozni vagy átlátni egyáltalán, mert a hamis önképet kellene felismernünk először, hogy az nem mi vagyunk.

Ha eljutunk az önismereti munkában valamilyen félelemig, akkor valószínűleg elég mélyre mentünk. Amíg csak harag, nem elfogadás, utálat... van meg, addig még nem értünk le elég mélyre. Csak az okozatokkal foglalkoztunk.

Hát, talán lassan kiürül a sorsotokból ez a láncolat, talán lehet hinni, hogy egyre könnyebb lesz a következőknek.

Én mondjuk azért nem akarok gyereket, mert utálom a fajtámat, anyám paranoid skizó, én eléggé depressziós vagyok, úgyhogy ezt nem folytatnám, de aki nagyobb békében él magával és a szüleivel, annak hajrá, tessék bizakodni.