Romokba van az életem. Van kiút? (Nagyon hosszú)

21 éves srác vagyok Szlovákiából, és ahogy említettem eléggé szarul halad az életem. Nem megy a szlovák, mert nem érdekelt, ezért gondjaim is vannak sajnos, mert ha véletlenül el kell intéznem valamit nem tudom. Nem vagyok önálló, Pestre akartam menni az Educatio-ra de nem tudtam menni, mert nem merek magam elmenni oda, és nem volt kivel elmennem. A másik meg nem értek a technológiákhoz, mert nem is érdekelt. Voltam nem rég a Yettel-nél és apámnak kellett segíteni beállítani a Sim kártyát mert én nem tudtam, hogy kell. Nyilván látom, hogy az érdektelenségemből fakad ez az egész, most próbálok utána nézni, hogy mit kell tudnom a telefonokról, autókról, számítógépekről (annál sincs ismeretem), de eléggé el vagyok még így is maradva.

A másik, hogy sosem voltam intelligens, általánosba is a "haverjaim vagy lányhaverjaim" hülyét tudtak csinálni belőlem, át tudtak verni. Itt a technikumba is lenéznek az emberek legalább is akik ugyanabból az általánosból jöttek, mint én, mert amit nem említettem, az, hogy beszédhibám van (selypítés), és eléggé nagy gondjaim vannak még a tanulással is, mert van szakvéleményem róla, hogy tanulási nehézségeim vannak.

Szoftverfejlesztőként tanultam, megvan az érettségi, alig tudok valamit és most vagyok a technikusi képzésen, de lemondom a tanulói jogviszonyt meg elmegyek a suliból mert nekem nem megy és nem is érdekel az amit tanulok. Mármint nem tudok programozni, amit tanultam, azt nagyrészt magoltam, és gyenge logikai képességeim is vannak a tanárok szerint, meg, hogy egyszerűen nem értem mit mondanak. Nem ahhoz van köze, hogy nem értek magyarul, az a anyanyelvem, szimplán nem csak a tanároknál, a szüleimnél is előfordul, hogy ha valamit mondanak egyszerűen nem tudja az agyam felfogni.

Akartam menni egyetemre is, de nincs annyi pontom, megtudom szerezni két emelt tantárggyal, de egyszerűen az egyetem még kérdésesebb.

Nem vagyok nagyon szociális, lelki és mentális problémáim vannak (pszichiáternél is voltam kivizsgáltatni magam, de szüleim ellenzik a kezelést), átlagon aluli a szocialibitásom, vagyis nem tudok ismerkedni új emberekkel plusz szociális szorongásom is van, nem megy az érzelmek kezelése és dührohamaim is vannak. Ha valamit nem értek stresszelek, nehezen viselem a konfliktus helyzeteket és nem tudok kiállni magamért, a másik meg nem tudom kifejezni magam, nem értik mit mondok, nem tudok magyarázni, történetet mesélni.

Egy barátom egyetemre ment, a másik dolgozik. Nem tudom mennyire vagyunk barátok, mert túlságosan is különbözünk egymástól, ők is mondták, hogy nem lesz hosszan tartó ez a baráti kapcsolat, max suli végéig. Nyilván ha kérdésem van egyetemről vag valami gond akkor segít a barátom, meg ha kell én is neki, de inkább olyan érzés, mintha nem lennének barátaim, meg ők is jobbat érdemelnek, mint én.

Sosem volt barátnőm, akartam, de most úgy vagyok vele, hogy inkább megkímélem magamtól, mert csak nehézséget tudnák neki okozni, vagyis terhet adnák rá, szóval jobb így, meg lehet amúgy se tudnák szerezni, szóval mindegy is.

Szerintem én vagyok az emberek rémálma, olyan szempontból, hogy senki se akarna olyanná válni mint én, vagy lesüllyedni ilyen szintre. Rossz példaként szolgálok az embereknek, nem örülök neki, szeretném az ellenkezőjét de nem fogom tudni azt érni.

Szerintem megyek ideiglenesen a kábelgyárba vagy nem tudom meddig dolgozni, és ha ha nem bírom találok mást.

Az online pályaválasztási tanácsadás se segített nagyon nekem, mert nem tudom milyen ember vagyok, milyen jó/rossz tulajdonságom van.

Köszönöm, hogy elolvastátok, és meghallgattátok a kérésemet, vagy ha nem ugyanúgy további szép napot kívánok! :)

UI: Bocsánat a rossz helyesírásomért.