Valakinek tényleg nincs belső hangja?

Van ilyen de szerintem ritka. Anyámnak pl. nincs és nem is érti, hogy másoknak lehet. Amikor kicsi voltam, mindig csesztetett, hogy ülök csendben, mit csinálok és amikor mondtam, hogy hát gondolkodom, akkor nem hitte el, mert szerinte gondolkodni úgy "kell", hogy így motyogsz magadban, szóval valamilyen formában kimondod a gondolatot. Szerinte olyat nem lehet, hogy gondolsz bármire és mindeközben nem látszik rajtad semmi, nem mozog a szád, az meg, hogy közben bármit csinálsz pl. mosogatsz, képtelenség. Az, hogy nekem a fejemben konkrét tervek, jelenetek játszódnak le miközben faarccal, csendben állok a buszon, számára hihetetlen és szerintem a mai napig nem hiszi el. Az olvasást sem érti, hogy mit szeretek rajta, már gyerekkoromban magyaráztam neki, hogy én látom magam előtt a sztorit, a szereplőket, elképzelem a hangjukat stb. de úgy nézett rám, mint valami ufóra. Gond volt a tanulásból is emiatt, mert nem hitte el, hogy épp tanulom azt a cuccot, mert nem mondtam hangosan, csak "néztem a könyvet" szerinte. És ő tényleg motyog is mindig, amikor gondolkodik, akár csinál mellette valami mást, akár nem.

Rajta kívül egy emberrel találkoztam még, akinek nincs ilyen hangja de ő nem motyog, azt mondta, hogy ő inkább képekben, jelenetekben gondolkodik, csak hang nincs hozzá.

Furcsa ez a belső hang dolog, mert nem tudom, hogy nekem van-e? Akik a belső hangról beszélnek úgy írják le, mintha egy tőlük független hang, személy lenne, sőt, valakinek narrátora is van. Ezt sem értem, hogy mi lehet, E/3-ban beszél valaki rólam, hogy "és most kinyitja a szekrényajtót, hogy levegye a nutellásüveget a polcról" vagy ez egy E/1 monológ? Önkényes vagy önkéntelen?

Alapvetően ha gondolkodom, akkor a saját hangomon "hangzanak" el a szavak a fejemben, de pont úgy, ahogyan mondjuk magamban beszélnék (de hangosan). Sőt ezek nem kerek mondatok, hanem csak ilyen "felskiccelt" szókapcsolatok. Sőt, ha mondjuk nem terveznem kell, hanem konkrét kérdésre kell felelnem (Hová tetted a nutellásüveget? Mikor halt meg II. András?), akkor nem is "beszélek magamban", hanem a lelki szemeim előtt keresem azt a vizuális információt, ami megadja a választ a kérdésre.

Olvasáshoz emlékeim szerint sosem, vagy nem igen mozgott a szám.