Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogy tudnék elfelejteni egy...

Hogy tudnék elfelejteni egy helyet ami nagyon közel állt hozzám? (hosszú, így olyan olvassa el aki normálisan reagál rá)

Figyelt kérdés

7 éve hoztam egy döntést ami nagyon megváltoztatta a jövőmet rossz értelemben.

Elszalasztott munkalehetőségről van szó az akkori gyakorlatomon. Amit szerettem de rendes munkaként sosem tekintettem rá, hisz akkor tök laza volt minden, ne szóltak le ha késtünk, alig dolgoztunk, könnyű munkák voltak, osztályból is alig mentünk szóval buli volt minden.

Most lehet megszóltok de gyár volt és imádtam azt a környezetet, valahogy hozzám nőtt.

Mikor legelőször lett volna lehetőségem ott doglozni annó 2016-ban akkor nem éltem vele pedig felvettek volna de beijedtem a 3 műszaktól, a hajnali utazgatástól, a vonatozástól, rizikós kezdéstől stb...szóval sok dolog ellene szólt.

Utána találtam közel munkhelyet de utáltam és még ott is vissza vágytam ide a gyakorlati helyre, hiába tudtam hogy nem megvalósítható. Volt, hogy meglógtam a munkahelyemről csak hogy megpróbáljam személyesen hátha úgy előnyben leszek de hiába.

Azóta minden évben próbáltam vissza jelentkezni oda. Néha sikerült, vissza vettek volna de én még se kezedtem el ott dolgozni ismét ugyanazok miatt mint annó (vonat, hajnali kezdés, kölcséges, 3 műszak..)

Utána valahogy abbamardat tőlük a visszajelzést amit megértek, hisz megbízhatatlan lettem nekik, és így ilyen reputációval göcsörrtös lett volna kezdeni hiába ismernek, más lettem de mégis vágytam volna vissza oda és írta ezer emailt hogy szeretnék ott dolgozni, de sajnos semmi reakció és ez konkrétan depresszióba sodort, pedig tudat alatt tudtam hogy megvalósíthatatlan de mégis csak a jó emlékek maradtak meg, az hogy miért nem vállaltam elsőre az kitörlődött.

Aztán nem olyan rég valami csoda hatására, kaptam újra lehetőséget és elmentem, kipróbáltam ott magam, felvettek, de valami kattant és rájöttem hogy ismét nem lennék képes a hajnali kelésre, az órás utazásra, utána 8 óra munka meg a hetek cserélődnek stb....aztán ismét nem mentem el és kezedtem el dolgozni.

Viszont szerintem ez volt az utolsó, kiábrándultam belőle és utána már nem vágytam oda, nem írtam több emailt, nem gondoltam rá minden nap, rájöttem most se csináltam volna másképp.

Meg persze közre játszhat az hogy történt egy kínos dolog ami sehol máshol nem fordult elő, kis baleset de ezt annak is vettem mintha az univerzum akart volna üzennii hogy ez nem lesz jó...

Egyedül az miatt nem tudom elfeljteni, hogy ha még annó 2016-ban léptem volna akkor máshogy alakult volna minden és ha először léptem volna mikor először adtak munka lehetőséget akkor más lett volna minden és ez az amit azóta se tudok elfelejteni.

Azóta nagyon nem volt olyan munkahelyem amit ugyanúgy szerettem volna mint a gyakorlatot, és úgy érzem ez miatt sem tudom feldogozni.

Ha lenne olyan munkahelyem amit ugyanúgy megszeretnék akkor talán könnyebb lenne feldolgozni.

De azóta nem megy és minden nap álmodozok róla milyen lett volna ha, 1000x biztos jobb életem lett volna mint most.

Nem tapasztaltam volna meg a munkanélküliséget, a vele járó szekálásokat, a pénz hiányát.,..azóta már 7 éve dolgoztam volna folyamatosan.

Csak nem értem miért tartott 7 évig az hogy kiábránduljak belőle?

Még gondolok rá de nem olyan megszállottan mint korábban, félig meddig elengedtem.

Jártam pszichiáterekhez de nem segítettek.

Kényszerbetegségem van, lehet köze hozzá ha ennyire megszállott voltm egy helyért is?

Néha emiatt azt tervezem, hogy az új munkahelyemen legalább annyi évet terezek maradni mint amennyit ez miatt elvesztettem tehát 7 évet és még többet mert megöl a tudat hogy ennyi évet elpazaroltam egy hely miatt ami úgyse lett volna jó...

Sajnos hiába gondolok a helyre, arra hogy mi lett volna ha, már felesleges hisz megtörtént és a múltat nem tudom átalakítani, helyrehozni, max a jövőt tudom még jobbá tenni.

Néha annyira hiányzott a hely hogy sokszor volt nosztalgiám is, elkézpeltem egy napot milyen lett volna ha 2016tól elkezdtem volna dolgozni egy nem hagyok ki egy napot sem...

Légyszi bántó hozzászólásokat ne írjatok ha lehet mint te beteg vagy vagy ilyesmi...akkor inkább ne írj semmit.

Ja és ez nem hiszti ha bárki annak hinné, csak jól esik kiírni mindezt, senkivel nem tudtam igazán megbeszélni.



2023. máj. 26. 12:38
 1/4 A kérdező kommentje:
Csak olyan írjon aki végig olvasta, nem pedig egy részig volt csak hajlandó és tartalmas választ írna. köszönöm.
2023. máj. 26. 12:40
 2/4 anonim ***** válasza:

Szerintem itt nem a munkahely maga igazabol olyan, bar biztos tenyleg egy muszakban szeretted volna.

Ez egy szerelmi banat, amikor nem is a masik szemely, hanem az altala felidezett csoda igeretet akarjuk.

Biztos, hogy ez a te erzesed csak, ez a te mentalis problemad. Ha nincs ez a hely, vagy megis ott dolgozol, talan mas hozza elo beloled azt az elveszett paradicsom erzest, a lemaradtam, elszalasztottam, mi lett volna ha erzest.

Mondani ezeket konnyu, az erzest magadban helyretenni nem az. De el kellene konyveni egy alomnak. Nem valodi elhibazas. Egy fantazia.

Kivanom, legalabb negyedennyire ahitott munkahelyen dolgozhass tenyleg.

Orvos, gyogyszer kell, de gondolom, jarsz.

2023. máj. 26. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

ajánlom az elengedés témájú hanganyagokat a youtube-ről bármelyiket amelyik szimpi

és a tudatos gondolkodás elsajátitását ebben a témában is van jópár keress rá a neten..

mindkettő tovább léptethet ebből a helyzetből

2023. máj. 26. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Neked a gyakorlat alatt történtek hiányoznak, azok az emlékek mélyen elágyazódtak a tudatalattidban.

Nekem is hiányzik pl a középsuli, de ez van, vissza nem lehet vágyakozni, tovább kell lépni.

2023. máj. 26. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!