Miért nincs önbizalmam az angol nyelvhez?
Sokszor nekikezek az angolnak, de mindig abbahagyom. Mert rájövök arra, hogy töménytelen mennyiségű angol szó van, amit meg kell tanulnom, hát mégis hogy tudnék én 4-5000 szót a fejemben tartani, hogy eljussak legalább egy középszintre? Arról nem is beszélve, hogy egy rakás nyelvtani szabály van az angolban, amiket szintén meg kell tanulnom, az anyanyelvűek furcsa akcentusának megértése, meg külön művészet.
Ha milliomos lennék, nagy ívben tennék az egészre, viszont tudom, hogy égető szükségem van arra, hogy beszéljek angolul, mert kell a terveimez. De kedvem meg nincs tanulni
Így egy ördögi körbe kerülök és az önbizalomhiány már frusztrációba csap át.
Olyan szinten primitív, buta, hogy pont azért nehéz megtanulni, mert ugyanazt 3000 módon ki tudod fejezni 150 szavas szószéklettel.
Majmoknak való "nyelv".
Én részben ezzel foglalkoztam egyetemen-az angol nyelv tanulásával. :)
Nos, azt kell tudni, mint ahogy valaki írta fentebb, hogy különbség van kötelesség között, azaz külső motiváció között, illetve aközött, ha van belső motivációd.
Illetve az is, hogy milyen technikákkal tanulod, hogy tekintesz magára a tanulási folyamatra. Ha az van a fejedben, hogy az egészet, mint nagy képet látod-ergo azt, hogy Úristen mennyi szó van, a nyelvtan, stb, akkor baromira nehéznek tűnhet, és ijesztőnek.
Ha viszont csak apró lépcsőfokokban gondolkodsz, hogy ma egy nyelvtant veszek át, és egész héten ismétlem (és nem abban, hogy milyen sok a nyelvtan, tehát a kisebbik célt nézed), az agyad másként értelmezi. Illetve, amiről kb. senki nem beszél, az a jutalmazás. Érdemes reális célt kitűzni, hogy egy nap mennyit tanulsz, és utána megjutalmazni magadat valamivel.
A másik pedig-érdemes a learning és az acquisition közötti különbséget megnézni. Ha filmet nézel, stb, és "ragadnak rád a szavak", az acquisition.
Mindenkinek azt tanácsolom, aki angolul akar tanulni, hogy fontos, hogy ne görcsölj rá, hanem lazán-megnézel egy sorozatot angolul, lefordítod a kedvenc dalodat, ami angol, tehát játékosra venni a figurát. Sok-sok youtube videót nézni (nem, nem vicc). Szinte minden témában van youtube videó, krimi, hajápolás, smink, videójáték, stb.
És ne másokhoz mérd a szókincsedet, mindenki a saját tempójában halad. Az egyik legnagyobb tényező, ami gátolja a nyelvtanulást, az a negatív érzések-félelem, szorongás, hogy másoknak nem felelsz meg, nem vagy olyan jó, mint mások, lehetetlen, stb.
Ezeket az akadályokat egyszerűen úgy tudod elnyomni, ha kis lépésekben a pozitív hozadékra fókuszálsz.
Inkább most pszichológiai oldalról közelítettem meg, de remélem, hogy segített valamit.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!