A lógós, nem tanuló diákoknak miért nincs lelkiismeret furdalásuk/ kötelességtudatuk?

#4-es, nekem is ez jutott elsőre eszembe! :) Én is ilyen voltam tiniként, aztán minimálisan változtak a dolgok! Ellógni meló elől azt ma sem tudok és ma is borzasztóan zavar az, ha rákényszerítenek. Az nem, ha valaki meglóg előle, nagy ívben lesz-rom! Nem igazán érdekel, ha valaki igyekszik helyezkedni úgy, hogy "ne nagyon kelljen megfognia semmit sem". Én megcsinálom a melót akkor is, ha a többiek félreállnak. Azt a szitut nem szeretem és az idegesít, ha kollégák engem is kiakarnak vonni a munkából, értsd azt várják el, hogy ellődörögjünk még 1-2 órát úgy, mintha csinálnánk valamit vagy fél/negyed tempóban csináljuk azt, amit lehetne normálisan, nyugodt tempóban is csinálni, ilyesmi. Ez nekem sosem ment, én ilyenkor ideges vagyok és nem szeretek idegeskedni! Suliban is ez a helyzet idegesített, ha kollektív lógásról volt szó. Én abban sosem akartam részt venni, de ez egy típus, szóval ebben a szituban sem voltam egyedül, volt rajtam kívül még 4 osztálytárs, aki szintén ilyen volt (elég sz-r az arány). Természetesen ennek okán ki nem állhattak minket, akkor, abban a helyzetben, mikor azt mondtuk, hogy mi bemegyünk az órára, nem lépünk le. Minek után több hónap volt, mire összetudtak hozni a mélyen tisztelt tanárok egy órarendet, az első pár hónapban belehetett játszani azt, hogy "mi nem tudtuk, hogy van óránk".

Én, amit mindig ellógtam, az az otthoni tanulás! Mert azt nem éreztem kötelességemnek! Mindig abból éltem, amit az órán hallottam. Sosem éreztem igazságos helyzetnek azt, hogy napi 6-7 órában foglalkozom a tananyaggal, amit a tanároknak kellene megtanítani nekem, de ez nem elég, nekem még otthon is ezzel kellene foglalkozzak. Aki jó tanár volt és odafigyeltél rá, annál jó jegyeid voltak úgy is, hogy otthon nem foglalkoztál a tananyaggal, akinél meg nem, arról jelenleg visszagondolva az a véleményem, hogy a feladatát nyilvánvalóan nem tudta ellátni, akkor viszont egyértelműen magamat hibáztattam ezért, úgy gondoltam, hogy ennek én vagyok az oka, nem érdekel a tananyag és nem is akarok vele otthon foglalkozni. Aztán később rájöttem, hogy az is a tanár hibája volt, hogy nem érdekelt és az is a tanár hibája, hogy valamivel otthon is kellett foglalkozni!

Tapasztalatom szerint nincs igaza az 5-ös válaszolónak (sajnos)! Nem! Ezek az emberek azok, akik olyan munkahelyet választanak, ahol sokan járulnak hozzá ugyanazon célhoz/munkához és azért rendszerint igyekeznek a lehető legkevesebbet megtenni, értsd hagyják, hogy a másik dolgozzon helyettük és igyekeznek ezt takargatni, szóval egyáltalán nem életképtelenek, a mai világunkban! Egy erősen megváltozott világban sem halnának éhen, ott pedig valószínűleg a vezér tolmácsai lennének, értsd úgy, hogy vezetést nem vállalnák, mert az felelősség, munkát nem vállalnák, mert az fájdalmas.

Nem neveltek beléjük. Sokszor maga a szülő is vagy ilyen sz*tok bele mentalitású vagy gyenge kezű és a saját gyerekét sem meri nevelni.

Nem arról van szó, én is mondtam néha a szüleimnek, hogy nincs kedvem suliba menni (De pl. sose dolgozatkor vagy előre megfontoltan, hanem spontán) és endegtek, de emellett szinte kitűnő voltam egy top10-es gimiben.

Munkahelyen meg nem lógtam soha. Értékelem a szabadidőmet, de nincs olyan hogy ma nincs kedvem dolgozni - igaz, szeretem a munkámat.

szerintem meg alapvető jó modor, hogy nem más életében turkálsz. ha te agyon akarod stresszelni magad hülyeségeken, és biztosítani hogy anyuciék pici babája mindig csak boldogságot okozzon a tulajdonosainak, akkor csináld. de ne másokkal foglalkozz, ne irigykedj rájuk.

amúgy én se jártam túl szorgalmasan suliba, nem érdekelt, meg unalmas is volt, csomó baromságot végigülni amikor jó ideje tudtam hogy mit akarok csinálni felnőttként, most minek engem biológiával meg testneveléssel kínozni fiatal felnőttként? ráadásul minden reggel hatkor felkelni kimerítő, ha az ember amúgy éjszakai életmódot folytat. igen én vagyok az a gyerek, aki lelkiismeretfurdalás nélkül elkésett, elaludt, "lebetegedett", megszökött tesióra helyett kacsát etetni a kis tóhoz...

cserébe amióta dolgozok és végre egyrészt valami érdekes dolog van az életemben, és nem aszott vénasszonyokat kell hallgatnom egész nap, hanem tanulok és fejlődök (meg nem hajnalban kelek, mert tudod a felnőtt világban ez amúgy nem kötelező, csak szeretik ezt hazudni), pontosan beérek, egész nap jelen vagyok, szorgalmas és gyors vagyok, és ahányszor váltok, a mindenkori főnököm először megpróbál maradásra bírni majd ír egy újabb ajánlólevelet.

az iskola nem a világmindenség, akkor se, ha anyádék ezt mondták, neked meg nincs igényed gondolkodni.

Nekem se volt kötelességtudatom vagy lelkiismeretfurdalásom lógásnál, vagy akkor ha nem tanultam. Az iskolás éveim alatt közel kerültem a kicsapáshoz, és két kezemen meg tudnám számolni hogy hány alkalommal ültem le tanulni a sok év alatt.

De például engem nem neveltek meg a szüleim igazán, és sokáig problémám volt a szokások kialakítása is. Tehát érthető hogy bennem miért nem alakultak ki ilyen érzelmek.

Mondjuk őszintén szólva nem bánom hogy így lett, mert összességében nem ért miatta semmi negatív következmény. Vékony jégen táncoltam az igaz, de sose szakadt be alattam szerencsére. Mindezek ellenére is jó tanuló voltam.

Én már rég nem vagyok iskolás, de azért leírom hogy miért nem volt lelkiismeretfurdalásom sem akkor, sem utólag. Én nagyon sokat lógtam, ha akadt egy lehetőség, hogy megússzam igazolatlan nélkül, azt azonnal kihasználtam. A házit csak akkor csináltam meg, ha tudtam, hogy le is ellenőrizzük, és nem tudom imprózni a válaszokat, vagy be kellett adni. Tanulni elsősorban dolgozatra, felelésre tanultam, sokat, és kb mindenből puskáztam (utólag megállapítom, hogy a lényeget ettől függetlenül mindenből megtanultam). Soha nem voltam kitűnő, még csak jeles tanuló sem, de ez nem zavart, abból amiből tudtam, hogy később szükségem lesz rá, mindig jó voltam.

Egyszerűen eredményorientált voltam világ életemben. Tudtam, hogy nem lesz szükségem magyar irodalomra, ezért abba minimális energiát fektettem csak. Idegen nyelvekre, történelemre szükségem volt, 5-ös is voltam belőle mindig. A biológia érdekelt, de nem az a része amit tanítottak, így olvastam (tanultam) azt ami érdekelt, az iskolai osztályzatból nekem bőven elég volt a hármas (mármint átlagban, évközben többnyire 2-esre álltam). Informatika és matek jó lett volna, érdekelt is, de volt elég önkritikám, hogy belássam, nulla a tehetségem hozzá. Így abból elég volt éppenhogy nem megbukni. Biztos vagyok benne, hogy kb mindenből minimum 1 jeggyel jobban is teljesíthettem volna, de ez számomra soha nem volt lényeges. Akkor is, most is pont annyi energiát fektetek a munkámba, amennyi szükséges.

Óriási tévedés, hogy a főnökség értékeli a plusz energia befektetést. Éppen ellenkezőleg, kihasználnak, tönkre tesznek, és ha nincs rád többé szükség, megszabadulnak tőled. Éppen ezért a plusz energiámat inkább abba fektetem, hogy hogyan lehetne könnyebbé, gyorsabbá és produktívabbá tenni a munkaidőt, ahelyett, hogy minden piszlicsáré hülyeségre egyenlő figyelmet fordítsak. Persze ezt nem minden munkahelyen lehet megtenni, így nem is maradok sokáig, ahol ezt nem értékelik. ;)

Én középiskola alatt 6 évig kitűnő voltam, egyetemre is bekerültem ahova akartam, első helyen, 450 ponttal.

Ösztöndíj, TDK, majd jött a covid aminek következtében online oktatás.

Otthon minden időmet a tanulásnak szenteltem gyakorlatilag 3 éves koromtól, két testvérem szintén, mert így voltunk nevelve. Az már más hogy nagymamámnál laktunk 4-en aludtunk anyámmal egy szobában úgyhogy a körülmények ellenére mai napig nem tudom hogy sikerült ezt összehoznom, de jött a Covid és mivel én voltam egyedül aki otthon tudott maradni mamámmal (mert betegsége miatt felügyeletre szorult), így az egyetemmel is csúsztam, témavezetőm leadott mert nem lettem kész időben, kollégiumba pedig nem vették fel, annak ellenére hogy másfél óra az ingázás, ami napi 3 óra volt oda-vissza.

Soha nem voltam lógós típus, abszolút minta diák voltam, de semmire nem mentem vele eddig. 24 vagyok, ha minden jól megy júniusban teljesítem a BSC-t, amit 3 évvel ezelőtt kellett volna... És joggal foghatom a körülményekre, amikor még egy k*baszott laptopom se volt hogy gyakorlati órákon "ott legyek" onlino oktatás alatt.

Nem mondom azt hogy nem voltam boldog, de a tanulás elvette a gyerekkorom, az iskola pedig semmire nem tanított, gyűlöltem napi 7-8 órákat benn ülni, ráadásul vonattal kellett beutazzak, ami szintén 1-1 óra volt oda-vissza. Iskola után zeneiskola, úszás majd utána még házit írni és még TZ-re, felelésre, röpdolgozatra tanulni... Szánalmas.

Ha rajtam múlna, akkor általános iskola után a középiskola egyetemszerű rendszerben folytatódna. Egy érettségire fél év alatt fel lehet készülni, de az egész középiskola maximum 2 év alatt teljesíthető lenne egy jobb oktatási-rendszerben.

Szerintem aki késik, vagy leszarja az iskolát semmiben nincs hátrébb mint én, aki végigtanulta, sőt. Van olyan volt osztálytársam aki raktárvezető, de olyan is van akinek saját cége van, mert szüleitől megkapta. Nem irigykedem rájuk, mert az se jó ha mindent megkap a szülőtől a gyerek.

Azt akarom ezzel mondani, hogy attól hogy valaki késő, rossz tanuló nem jelenti azt hogy nem lehet sikeres.

Elvégre olyan oktatási-rendszerünk van, amiben elég a 12. évben tanulni és az érettségin jól teljesíteni, a munkahelyen sem azt nézik hogy milyen jegyekkel lett meg az érettségi, vagy hány ponttal kerültél be egyetemre, akinek kettes az érettségije az ugyanannyit ér mint akinek kitűnő, ahogy a diploma esetében is. Mert csak ezt nézi a munkáltató, hogy meglegyen a papír alapú követelmény...

Van két C1-es nyelvvizsgám, ez az egyetlen dolog amivel ki lehet tűnni a munkaerő piacon, a nyelvtudás.

Én bánom hogy végig tanultam az általánost és a középsulit, amikor év végén a kitűnő eredményeimért kaptam egy 3.000Ft értékű könyvet minden évben, ráadásul az egyiket kétszer is... Nagyon jó érzés, tényleg elismerésnek éreztem (nem).