Hány évesen ittatok először alkoholt? Hol, milyen körülmények között és miért?

Megkóstolni dolgokat szabad volt nekem otthon is már olyan 12 éves koromban, de ez ilyen egy-egy korty volt.

Értelmezhető mennyiséget 14 évesen ittam először, két pohár boroskólát unokatesommal, valami lepra kocsmában. Azóta sem értem, mit szeretnék az emberek a vbk-n, szerintem rettenetes íze van.

4-esek voltunk, osztálykirándultunk borvidéken, és páran ráéreztek, hogy lehetne próbálkozni itt-ott. Egy kastélyban szálltunk meg, és hamar híre ment, hogy hol szolgálnak ki kb bárkit (80-as években járunk, mielőtt a hisztériás roham kerülgetne). Nyilván kis adagokat adtak kis összegekért, jókat kuncogtak rajtunk, és leállítottak minket hamar azzal, hogy ha nem akarunk holnap durván rosszul lenni, akkor gyümölcslével oltsuk a szomjunkat, sokkal finomabb, és sokat segít enyhíteni a másnapot. Mi meg persze beleéltük magunkat, hogy de szédülünk, de forog minden, ésatöbbi. Az ofő elmondta, hogy mi mindenről marad le, aki ittas, milyen furcsán nézett ránk mindenki (egyébként nem, együtt kuncogtak nagyon jól titkolva), és kissé túl hosszasan is ecsetelve felvázolta, hova is vezethet ez, és hogy tényleg könnyű nagyon túlszaladni a kellemes zsibbadáson, amit rosszullét követ.

Eltelt jó 30 év, pár éve alkoholista vagyok. Ne gondolj óriási dologra, jól funkcionálok, csak vannak esték, amikor sör sör után eljuttat oda, hogy oké, nem kell több, jó éjszakát. A valódi baj, hogy 6-nál nem áll meg, gyengébb sörből 9 olyan, hogy á, mindegy, elfogyott, joccakát. A valódi bajnál is nagyobb baj, hogy ma már 2-3 naponta történik ez.

Nyilván ezekhez semmi köze a kiránduláson történteknek, hacsak nem az, hogy a mai napig erőt meríthetek az ott tapasztaltakból és hallottakból, a későbbiekkel együtt. A mai eredményelenségem nem az ő eredménytelenségük, és nem is a későbbi intelmeket megfogalmazóké. Remélem ezt érti mindenki. Egyedül én hagytam, én vagyok a felelős akkor is, ha nem tudtam, és akkor is, ha nem tudhattam. Pusztán azért, mert elég könnyen rájöhettem volna. Semmi érthetetlen nincs ebben.

És most itt vagyok ebben a fura csapdában, ahol rég evidens, hogy segítség kéne, mégis az történik a valóságban, hogy hagyom az egészet, és tolom a józanul maradásra való igyekezetemet azt se tudom mióta, és töretlenül hiszem, hogy jól fogom kezelni ezt az igyekezetet, amint elunom az iszogatást, ami az egyetlen dolog, ami kitép a káoszból, és hamisítatlan nyugalommal áraszt el. Látod, hogy mi van. Változtasd meg élted!