Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mi történhetett a volt ált....

Mi történhetett a volt ált. iskolai iskolatársammal, hogy így megváltozott?

Figyelt kérdés

Véletlenül hozta a sors, hogy találkoztam valakivel, akivel anno egy iskolába jártam. Nem kevés idő telt el, de úgy hiszem nem is olyan sok - 7 év. Kedves, empatikus, türelmes, segítőkész lány volt. Barátnőknek túlzás lenne minket nevezni, de jóban voltunk. Sokáig egy irányba mentünk, együtt sétáltunk és buszoztunk hazafelé. Az iskolában és azon kívül is ismerősök és ismeretlenek egyaránt megtalálták, barátai nem voltak. Ő sosem kereste senki pátyolgatását, egyszerűen olyan nem is tudom milye van, hogy ő olyan, akit meglát az ember és ki akarja önteni neki a lelkét. Anno a buszon sokszor esett meg, hogy csöndben leült az egyetlen helyre, idős néni, bácsi, középkorú nő, fiatalabb nők, és rövidesen már beszélgettek vele. Iskolában ehhez hasonlóan a kicsik, nagyobbak és a nagyok is neki öntötték ki a lelkét. Egyikük nevét sem tudta az iskolából, ő sem mutatkozott be. Egyszerűen hallgatta őket, néha kérdezett, szerényen elmondta a véleményét, és a szavai mindig megnyugtatóan csengtek. Egyébként a kisugárzása valami hihetetlen volt, míg az arca olyan semleges, hogy az is hasonlóan hihetetlen, alig tükrözött érzelmeket, míg a hangjában minden ott volt, a szeme csillogott.


Erre meg, újra találkoztunk. Ugyanolyan semmilyen kifejezés, de a tekintetéből életuntság áradt, akinek elege van az egész életből. Fáradtan festett, velem akivel beszélt tartotta a szemkontaktust, de másokét kerülte, a buszon (együtt mentünk néhány megállót, egymás mellett ültük) bedugta a fülest, pedig semmit nem hallgatott. A hangja is fáradalmas volt. Teljesen lehozott az életről, merő negatívitást árasztott.


Hogyan változhatott meg ennyire? Szöges ellentéte a régi önmagának. Pedig nála különlegesebb ember a régi önmagánál mind a mai napig nem jut eszembe.


2023. márc. 8. 19:39
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Hát talán belefáradt, hogy boldog-boldogtalan rázúdítja a lelki gondjait. Talán nem ártana őt is meghallgatni egy kicsit .
2023. márc. 8. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Simán lehet, hogy depressziós lett vagy negatív életesemények történtek vele.
2023. márc. 8. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Dehát ha annyira akarná mesélni valakinek a gondjait, ő is mondhatná bárkinek, nem?
2023. márc. 8. 19:44
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Lehet, besokallt mások nyavalygásaitól. Őt vajon ki hallgatta meg?
2023. márc. 8. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Nem voltunk mindig együtt, így nem tudom, őt ki hallgathatta meg, de ahogy hozzá sokan fordultak ismeretlenül ő is simán megtehette volna ugyanezt szerintem.
2023. márc. 8. 19:48
 6/6 anonim ***** válasza:
100%
Ne haragudj, de nem mindenki tud egy ismeretlennek a lelki gondjairól beszelni, sokszor még egy jóbarátnak sem. Nehogy már ő legyen a hibás, hogy nem tette meg.
2023. márc. 8. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!