Mit csináljak, ha olyan emberekkel kell lennem akiket nem kedvelek de mégis muszáj találkozzak velük?

Utolsó kettő: igazatok van. Azért megyek el, mert a páromnak fontos, hogy ne mindig egyedül menjen (a kompromisszum az lett közöttünk, hogy oké, nem kell mindig mennem de neki ez fontos ezért szeretné ha mennék néha néha) mert a barátai is hozzák a feleségeiket, párjukat. És mivel szeretem a barátomat és kitartott mindig mellettem ezért mivel ez neki fontos, szeretnék én is kedvezni neki. (Meg kell említenem, hogy semmit nem erőltet vagy ilyesmi, tök szépen és nyugisan átbeszéltük mindkettőnk érzéseit ezzel kapcsolatban). Csak azt nem tudom, hogyan viselkedjek ezekkel az emberekkel. Mert őszintén, ha mondjuk soha többé nem kellene találkoznom velük, nem hatna meg semennyire se. Próbáltam az ő szemszögükből nézni a dolgot és arra jutottam, hogy elhiszem, hogy amikor nagyon padlón voltam akkor hááát én se szívesen beszélgettem volna a helyükben velem de eskü igyekeztem akkoris hogy megkedveljenek. A legfájóbb nekem az volt, amikor az egyik srác párja forgatta a szemét míg beszéltem (általános egyszerű dologról beszéltünk). Olyan kicsinek és jelentéktelennek még sose éreztem magam. Most, ha visszamehetnék az időben akkor megkérdezném tőle, hogy mi nem tetszik? Vagy tudja e azt hogy a másiknak ez rosszul esik? Vagy ő örülne e annak ha más ezt csinálná vele? És amikor erre gondolok, elfog az igazságtalanság érzése is. Tudom, hogy rosszul voltam de kértem segítséget (de hát nem egyéjszakás dolog ez) és tudom azt is, hogy nem voltam és nem is vagyok tökéletes de én soha nem tudnék így bánni valakivel (már csak azért se, mert tudom milyen érzés). Aztán persze, ők az egész életemből semmit nem is tudnak szinte, csak amennyit a páromtól hallanak hogy mizu velünk. És az is zavar, hogy úgy érzem (azok alapján ahogy bánnak velem) hogy elkönyveltek egy senkinek, egy semmilyen embernek. De szeretnék ezen az érzésen felülkerekedni, vagy valahogy legalábbis szembenézni vele, mert bár tudom, hogy igyekeztem és nem csináltam semmi rosszat mégis én vagyok az, aki ezen a velük kapcsolatos érzelmi szopókeréken maradt.