Mi a különbség a két ember között?
1. az egyik informatikával foglalkozik tizenéves kora óta, 35 éves koráig elért oda, hogy fejlesztőként a magánvállalkozásában havi 700-900 ezret keres (nettóban), miközben otthonról dolgozik.
2. a másik 40 éves, takarító, minimálbérért gürizik napi 8 órában, sokszor hétvégét is be kell vállalnia, hogy meg tudjon élni.
Miért alakulhatott így az egyik sorsa, és miért úgy a másiké?
A tudatosságot, a tudatos tervezés meglétét, vagy éppen hiányát látom a legfőbb oknak (a kérdéstől függetlenül is) arra vonatkozóan, hogy ki mit ér el az életében.
Sok más pozitív, vagy éppen negatív körülményt felül tud írni az, ha az ember képes — vagy éppen nem képes — tudatosan élni a mindennapjait -és szemlélni az aktuális, a múltbéli, és az esetleges jövőbeli helyzetét, megfelelő, célravezető döntéseket hozni, és kellő ambíciókkal rendelkezni.
Az egyik tanult, a másik nem.
Nem, nem iskolára gondolok, hanem tanulásra, azaz tudás elsajátítására.
Nagyon sok különbség lehet.
A céljaik, a képességeik és a lehetőségeik is különbözőek lehettek.
Ha a felszínt kapargatjuk, akkor a legkézenfekvőbb az intelligencia és az ambíciók.
Viszont ez olyasmi, amit az ember nagyrészt otthonról hoz és ha az élete kezdetén elcsúszott valami, azt nagyon nehéz már utána megfelelően alakítani. Például ha az illető otthon azt tanulja meg, hogy fölösleges tanulni és inkább az azonnali jutalmak (lazulás, gyors pénzköltés) dominálnak, mint a befektetés-jellegű életvitel (kemény munka, hogy később jobb legyen, takarékoskodás tervezés), akkor könnyen olyan felnőtt válhat belőle, aki nem tud kitörni az alsóbb rétegekből, sem szakosodni.
Az ember sorsa nem alakul, hanem saját magának alakítja.
Ki milyet alakít magának.
Az egyik épelméjű, a másik egy agymosott.
Nyilván, hogy a kormány melyiket engedi magasabb szintre.
#9
Nincs kormánytámogatás egyik mögött sem, sőt, az informatikus csávó ellenzéki beállítottságú.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!