Mégis hogy gondolod kinek a hibája ha valakiből nagykorára "életképtelen" lett nevelési hiba vagy önhiba?

Nagyrészt nevelési, de van benne önhiba is. Az alapvető élethez való skilleket, ideértve az önellátást és a más emberekkel való interakciót ideális esetben a szüleitől tanulja az ember. Illetve a szülőkkel való viszony is rengeteget számít. Ha ezek megfelelően megvannak, akkor nem lesz gond a szülőkön kívül álló fejlődéssel és tanulással sem (óvoda, iskola, környezet). Ha pedig ezekkel sem lesz gond, akkor a későbbi, korral járó kihívásokkal (önálló élet, munkahelyi dolgok, érdeklődési körök megtalálása, társkeresés stb.) is megbirkózik.

Amennyiben ez nem jött össze valakinek, akkor viszont a saját felelőssége, hogy kezébe dolgokat és más forrásokból váljon életképessé. Ez nyilván nem egyszerű, hogyha nulláról, vagy ahhoz közelről indul az ember, mert a szülei nem tudták nevelni (ezért is írtam, hogy nagyrészt nevelési hiba), de ettől függetlenül nem fogja ezt más megtenni helyette.

Is-is, de attól még lehet "barátyuk"

(Édes istemen, az ezért meredek volt így leírva)

Jó kérdés, mert nekem pl van egy barátnőm, neki meg egy bátyja. Ugyanazok a szülők, együtt nőttek fel. A lány két diplomás, 20 éves kora óta külön él, a második szak közben diákmunkázott, aztán azóta teljesen magát tartja el, dolgozik. 27 éves. A bátyja meg 33, mindig kb 1 hónapot van a munkahelyein, aztán kirúgják, otthon él, nincsenek barátai, párja sosem volt, nem mozdul ki sehova.

Hogy lehet az, hogy ugyanazt a nevelést kapták, mégis ennyire különböznek ebben?

Újabb cuki áldozathibáztató kérdés.

Nyilván ha 2022-ben valakinek nincs párja és nincs megélhetése, azért csak ő tehető felelőssé, még véletlenül sem mondjuk a nők akik csak milliárdos bradpittekkel hajlandóak egyáltalán egy fél mondatot is váltani, vagy a retek fidesz aki miatt olyan jó itthon a megélhetés mint Szomáliában.

Á hol már.