Tettél már olyat, ami nem fért bele az önképedbe, nem tudtál utána tükörbe nézni, nem tudtál vele együtt élni? Hogyan léptél túl rajta?

Régen szerencsejáték függő voltam.

Elhatároztak magam a legkeményebb döntést hoztam hogy soha többé.

És bementem újra.

Saját magamban csalódtam hogy ennyit a döntéseimről, ennyit az önkontrollról, ennyit az eszemről, az elhatározásaimról, meg ha egy kőkemény döntésemhez célomhoz elhatározásomhoz nem tudom magam tartani akkor egyáltalán mihez tudom magam tartani bármihez az életben?

Akkorát csalódtam magamban, mint egy ház.

Másik nekem is szexuális(nem megcsalás). Vannak dolgok, amiket utálok, nem tennék meg soha az életemben, kizárt, elítélem, stb.

Erre megtettem mégis. Nem egyszer.

A saját gyarló testem vezet, és megint nem az én "sziklaszilárd" elveim.

Nem egyszer nem kétszer kell saját magamnak tudnom megbocsájtani, mert saját magam "verem át".

A saját elveim ellen megyek, a saját döntéseimben okozok saját magamnak magamban csalódásokat.

Vagy pl. Szakítottam gyűlöletből. Ez is határozott végérvényes döntésem volt, hogy NEM. Vége kész! De kibékültem, elbuktam.

Megint magam alatt vágtam a fát csak.

Vagy elmondta vki a félelmeit. Én alapvetően empatikus vagyok. De mégis visszaéltem vele. Valahogy ösztönösen, vagy nem tudom megmagyarázni magamnak sem miért.

Állítolag pszichologiai elvek mentén pedig ne ostorozzuk magunkat, tudni kell magunknak megbocsájtani, szeressük magunkat, senki nem hibátlan, de törekedjünk a legjobbra.

Volt.

Lefeküdtem egy bűnözővel. Hónapokig nem néztem emiatt tükörbe szó szerint, nagyon szégyelltem magam.

Még egyszer nem tenném meg.