Az ázsiai, keleti emberek miért spirituálisabbak, mint a nyugatiak?

Tanulok kínaiul, a tanárom pedig anyanyelvű kínai, Kínában él, nem is tud magyarul.

Igazából rajta is látom, de mesélte is, hogy Kínában bármennyire is sokan vallják magukat "nem hívőnek" általánosságban része a spiritualitás, illetve a hit a mindennapoknak. Gyakorlatilag úgymond átszövi a mindennapokat. Sokan úgy hisznek valamiben, hogy nem is tudnak róla, nem is gondolkodnak ezen, igazából, csak egyszerűen élik a hétköznapjaikat. Jellemzően a taoizmus, a buddhizmus, a konfucianizmus, a hagyományos kínai hiedelmek világa, valamint a kínai kereszténység (a részben ujgurok által lakott területeken az iszlám is egy kis mértékben) beleivódott, szinte elválaszthatatlanul a kultúrába (ráadásul egyszerre). Ez még a maoista-sztálinista kommunizmus sem tudta kiirtani. Kínában gyakorlatilag a meditáció, valamint az ima, illetve egyéb nálunk "vallásos tevékenységek" szinte olyan dolgok, mint a reggelizés, az iskolában is néhány hasonló tevékenységgel, többek között meditációval, valamint az arc különböző pontjainak nyomogatásával kezdik a napot (ezek különösen a taoista gyógyászatból származnak). Japánban is sokan nem kimondottan vallásosak, de az életüket különösen a buddhista és a sintó, de kisebb mértékben más ott jelen lévő hitek, például a taoizmus, a japán kereszténység (tehát a később jött hitek) életszemlélete, életmódja teljesen átszövi. Nem igazán számít vallásos dolognak mondjuk újévkor buddhista templomot látogatni, és meghallgatni a vágyak elűzésére megkondított harangot. Akkor még a tibetiekről nem beszéltünk, akik szinte az élet minden területén mélyen vallásosak, mégpedig buddhisták. De ne menjünk olyan messzire! Már itt, a tőlünk csak kicsit keletebbre lévő görögök, törökök, zsidók (izraeliek) is többet fordítanak az úgymond "lelki" dolgokra.

Minél nyugatabbra megyünk, annál materialistábbak, anyagelvűbbek az emberek.

Miért?