Miért utálják annyian a feminizmust/feministákat?
Általában minden csoport elnyeri a csoporton kívüliek utálatát, akik valamilyen tulajdonságukkal vagy ideológiájukkal megpróbálják magukat kiemelni a többiek közül. Javarészt ezért van antiszemitizmus és minden egyéb faji és vallási alapú harc is. A világ természetes része a klikkesedés és az ellentétek éleződése a klikkek között a hatás-ellenhatás elve alapján.
Egyébként érdekes módon általában azok a nők lesznek harcias feministák, akik semmi mással nem tudnak kiemelkedni, és ilyenkor az egyenjogúság létráján próbálnak felkapaszkodni. Én sosem akartam elnyomni vagy bármiben korlátozni az eddigi barátnőimet, nem igyekeztem semmilyen klasszikus női szerepbe kényszeríteni őket, emiatt nem is kellett bizonygatniuk semmit, nem erőltették, hogy bármilyen férfias munkát ők csináljanak, de tudták, hogy ha kedvük lenne, arra is lenne lehetőségük mellettem, nem állnék az útjukba.
Egy egészséges társadalomban mindkét nem a tudásának megfelelő munkákat csinálja, nem akar a másik térfelére átnyomulni. Amúgy vicces az egész feminista aszimmetria. A feministák erőszakoskodnak, hogy főnökök akarnak lenni meg politikusok, de sosem erőltették, hogy útburkoló munkásnak is elmehessenek vagy bányásznak. De targoncakezelőnek sem, pedig ahhoz nem kell nagy fizikai erő sem.
f42
Mert következetlenek és képmutatóak.
Az egyenlőség és a hagyományos nemi szerepek között aszerint váltogatnak oda-vissza, hogy mikor melyik éri meg jobban. Amikor jogokról van szó, akkor egyenlőek, de amikor felelősséget kéne vállalni valamiért, akkor egy óvodás gyerek szintjére esnek vissza, annyira gyerekesek a kifogásaik és az áldozatszerepük. "Én sem értem magamat. Én nem akartam. Nem tudom, hogy történhetett. Mintha nem is én csináltam volna, hanem egy láthatatlan erő kényszerített."
Ilyenkor már elfogadható a nemük szerinti megkülönböztetés is, ha ez felmentést ad. Vagy amikor segítségre van szükségük valamiben és egy nőnek ugye illik segíteni. De ha egy férfinak kellene, akkkor arra egy lekezelő "legyél férfi, oldd meg" a válasz.
Végül pedig azért utálják őket, mert a férfi nemet annak legrosszabb, a férfiak többsége által is megvetett képviselőire fókuszálva, de még azokat is eltúlozva, eltorzítva és kiforgatva ábrázolják. Hajlamosak elfeledkezni például azokról a férfiakról, akiknek az eredeti feminista mozgalom is sokat köszönhet. Most, hogy elérték a célt és már ők a mainstream, így utólag ciki lett nekik, hogy az agyondémonizát ellenség nélkül talán el sem jutottak volna idáig, ezért utólag igyekeznek háttérbe szorítani a férfiakat.
Az pedig, amikor kelletlenül hozzácsapják a mondókájukhoz, hogy "Jaj, én nem úgy értettem. Nem minden férfi ilyen. Vannak rendesek is. Én nem róluk beszéltem" az pont annyit ér, mint az "Én nem vagyok rasszista, de..." a kőkeményen rasszista mondatok előtt.
A feministák a férfi lét előnyeit akarják, viszont hátrányaiból viszont nem kérnek. Nagy ellenségük a logika, biológia.
Sikeresen átmosták egy csomó nő agyát, aki csak arrogánsak és bunkók lettek, viszont az összes munkahelyeimen azt tapasztaltam, hogy a nők kevesebb érdemi munkát végeztek, amikor valami komolyabb dolgot kell megemelni/komolyabb feladatot megoldani, hirtelen nagyszájúból átvedlettek gyenge nővé.
Az összes kutatást úgy csűrik-csavarják, hogy nekik legyen igazuk, lásd: bérkülönbség, ami egyrészt az átlag nőt nemigen érinti, másrészt, mint mondtam, először érdemes lenne megnézni, mennyi tényleges munkát végez egy férfi is egy nő, mert mint írtam, mindenhol azt tapasztaltam, hogy nők nem hozzák a férfiak szintjét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!