Miért van az, hogy húsz éves férfiként könnyen elsírom magam, könnyen megbántható vagyok és sokszor van lelkiismeret furdalásom? Ezen hogy tudnék változtatni?

Ha történik körülöttem egy konfliktus, csak beszól nekem egy mondatot egy vadidegen, néha több napig rágódok a történeten, akkor is, ha nem éreztem magam hibásnak a konfliktus kialakulásában. Vagy ha autóval megelőzök egy másik autót, utólag mindig azt hiszem, hogy megijesztettem, vagy fölösleges volt megelőzni, pedig amúgy szeretek vezetni.

Két évvel ezelőtt egyszer veszekedtem anyukámmal, amikor én voltam hülye, mert egy nagyon egyszerű dologban nem tudtam dönteni és töketlenkedtem. Nem volt nagy veszekedés, de engem akkor is azóta is bánt, hogy kicsit idegesen beszéltem anyukámmal, aki amúgy nagyon jóságos hozzám és én nagyon tisztelem és szeretem.

Ha elmegyek egy temetésre, akkor szinte mindig elsírom magam, akkor is, ha nem állt hozzám olyan közel az elhunyt, vagy csak ritkán találkoztam vele(pl. edző, akit 1,5 éve nem láttam a betegsége miatt, idős néni, akivel néha dolgoztam együtt, idős utcában lakó néni). Néha vissza tudtam fogni nagyon nehezen, de egy-két könnycsepp akkor is volt. Pedig hívő vagyok, hiszek a túlvilágban.

Volt hogy azért sírtam el magam otthon 15 évesen, mert egy futóversenyen nem lett olyan jó az eredményem, a tesóm meg megnyerte, és a tesi tanár csak neki gratulált, engem meg sem említett.

Most, hogy egy ideje nem tudtam hazamenni, azért sírok, mert hiányzik a családom, a szüleim, pedig most minden hétvégén idejöttek. Olyan gondolatok kavarognak bennem, hogy mennyire elviselhetetlenül hiányozni fognak, ha egyszer meghalnak és én azt nem fogom túlélni.

Miért sírom el magam ilyen könnyen? Miért dolgozok fel néhány dolgot nehezen? Miért vagyok ilyen érzékeny lelkü? Ez nagyon gáz?