A szüleim miért ilyen rasszisták minden színes börü népcsoportokkal szemben?
A cigányokat is már kicseszettül utálják egytől-egyig. És azt mondták nekem, hogy cigány barátnőm nem lehet még ha rendesnek mutatja magát akkor sem, szóval kerüljem is el a cigány lányokat. Illetve meg látnak egy roma családot egyből elkezdenek szidkozodni. Legutóbb anyám már olyanokat is szidott durván akik segítettek nekünk. Csak azért mert kicsit hangosabban beszélt az apuka, Karcag utcáin.
Azonban szüleim már a Románokra, Görögökre, Bulgárokra, Olaszokra ,Törökökre, Iránokra, Indiaiakra is azt mondják, hogy mocskos cigányok. Ebből az egyikben igazuk is van még pedig az Indiakiakban, mert ők valóban onnan származnak.
Azonban azt az infót nem képesek elfogadni, hogy a Románoknak, Görögöknek, Olaszoknak és Bulgároknak alapból sötétebb színű a bőrük. A Törökök és Irániak pedig perzsa népek. Bár nekik mind1 mert ők a négereket, arabokat, indiánokat és eszkimókat is ugyanannyiba veszik. Azt mondják, hogy szerintük a színes bőrűek miatt volt ez a Covid is. Még talán a Mongolid (sárga bőrűeket) nem ítélik el annyira. De azt azért megjegyezték, hogy Kínában is mennyire el vannak szaporodva az emberek. Tehát szüleimnek Hitler komplexusuk vannak, mert azt gondolják, hogy csak a fehér ember a jó. Bár a Zsidókat kiveszik ebből a dologból és őket egyébként valamilyen szinten én is. Mert elvileg ők akarják azt, hogy ritkuljon a nép, de azért gondolom nem minden zsidó olyan mint a Rotchildék!
Tanulatlanság, szűk látókörűség, negatív politikai propaganda hatása, stb.. Nem tudsz velük mit kezdeni, hagyd rájuk.
Mondjuk éppen a napokban állapítottam meg magamról, hogy változnom kellene pozitív irányba, mert mióta a házban cigány család költözött mellénk és lehetetlen a békés, és egyáltalán bármilyen együttélés velük, azóta utálok minden cigányt, pedig ők nem tehetnek erről. Én viszont kivetítem rájuk az összes elfojtott utálatomat és tehetetlenségemet. Egyelőre nem tudom a megoldást.
"Először van az áldozat. Ellene bűnös az, aki gyanús. A külföldiek ráadásul mindig gyanúsak. A szupergyanús kategória a gyanús, napbarnított külföldi. Na annak annyi. Mert aki barna, az a napon döglik, tehát nem csinál semmit. A semmittevés pedig gyanús. Dombon ülő fűcsomó legyek, ha érti." (Daniel Morales)
:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!