Találkoztál már olyan emberrel, aki a legtöbbet papol a jóságról, miközben saját maga egy kígyó, önző gci?

Találkoztam ilyennel.

Azt vettem észre sokszor,hogy van valamiféle értékrend.

Neki segít,neki nem.

Ilyen kétszínű stratégia,ami valamilyen szempontból még érhető is,és nem elítélendő.

Elvégre előbb segítesz egy jó emberen,mint egy olyan emberen aki csak kárt okoz.

De azt,aki papol a jóságról,maga pedig csak tisztán önző vagy kígyó,az inkább amolyan pszichopata.

Ellenséges,és nem rejti.

Csak adja a mosolygós arcot,aztán hátba szúr.

A való életben is, de néha íróknál is megfigyelhető.

Pl Tolsztoj ír a legszebben a szerelemről, arról hogy hogy kapcsolódik össze a lelked a másikéval úgy, hogy még a sajátodénál is jobban át tudod érezni a szerelmed vágyait, félelmeit, érzéseit - miközben híresen rosszul bánt a feleségével.

Hogy miért van ez az jó kérdés, talán ők is érzik hogy hiányzik valami létfontosságúan emberi belőlük (empátia? jóság?) és így kompenzálnak. Elméletben vonzza őket a jó, gyakorlatban viszont képtelenek rá.

Nincs annyi pszichopata, mint amennyiszer ez előkerül az oldalon, ráadásul már mindenegyes viselkedéshez ezt kapcsolják hozzá az emberek, ha "nem értenek valamit".

Szerintem az ilyen ember egyszerűen nem lát rá a saját viselkedésére, vagy annyira problémás lelkileg, hogy az ilyeneket elnyomja magában és mást meg felnagyít, hogy "ő milyen jó".

Lehet találkozni az ájtatoskodókkal, akik a legszebben tudnak beszélni a szeretetről, egyébként pedig pletykások, rosszindulatúak. Van aki elsőként énekli a "szeressük egymást" című nótát és nem igazán lehet tudni: kivel miért, mióta van haragban, amely haragot nem tud elfelejteni, megbocsátani.