Van itt más is aki soha többé nem lenne újra gyerek?

Én szívesen lettem volna óvodás a gyerekeimmel együtt. És egész nap játszottam volna velük. :-)

A poén az, hogy a fiam is sokszor mondta, mikor óvodás volt, hogy milyen jó lenne, ha én is járnék vele óvodába és együtt játszhatnánk. Meg ott amúgy is mindenféle jó programok vannak: egyik alkalommal farsang, másik alkalommal pónilovakat hoztak az óvodába és fel lehetett rájuk ülni. Időnként bábszínházasok jönnek stb. Szóval mindig vannak kellemes és érdekes programok. Pedig szimpla, egyszerű kis önkormányzati óvoda.

Én is utáltam, mai fejjel fel sem tudom fogni, hogy kisgyerekként hogyan viseltem el a szabadság ekkora hiányát. Menj aludni, mert reggel fáradt leszel, egyél, mert később éhes leszel, vegyél fel pulóvert, mert hideg van. Az meg senkit sem érdekelt, hogy nem vagyok álmos, nem vagyok éhes, és melegem van.

Nyilván ahogy nagyobb lettem, egyre jobb lett, de még az általános iskolát is nehezen viseltem. Pláne, hogy még alsóban is olyan szinten semmibe veszik a gyerekek emberi mivoltát, ami már akkor is feltűnt, nem csak visszagondolva érzem durvának. Fogd meg a párod kezét (muhaha, képzeld el ezt most, ha a munkahely szervezésében mentek valahová együtt), vagy ne üsd meg Pistikét, ha ölelget, mert szeretetből teszi (ma meg ugye senkinek nem jut eszébe engem ölelgetni az akaratom ellen, ha mégis előfordulna, simán feljelenthetném szexuális zaklatásért).

Kedves 4. válaszoló

Örülök, hogy az óvodavezetés változatos programokat szervezett a fiadnak, de ha a mérleg egyik serpenyőjébe teszed a rendszeresen fizikai erőszakot elszenvedő gyerekeket, a másikba pedig a pónik hátán lovaglókat, szerintem előbbi felé billenne.

Amit leírtak az előző válaszolók, mind igaz rám is.

+ha felnőttkoromban indokolatlan atrocitás ér, a rendőrséghez fordulhatok, míg az iskolában kizárólag a tanárokhoz, akik szándékosan szemet hunynak efelett.

Jelen.

Semmiért nem adnám fel az önállóságom, önrendelkezési jogom.