Mit tanácsolnátok egy huszonéves lánynak, aki visszahúzódó? Hogyan nyisson a világ felé?
#10
Nekem mások a tapasztalaim.
De, nem állok le veled vitatkozni, mert tojok a véleményedre amúgyis.
#7
"Az, hogy hogy viszonyulnak hozzá az emberek, az nem az emberektől függ, hanem tőle."
Így van, egy genetikai aranybányához pl általában tisztelettel viszonyulnak, meg olyanok írnak rá meg akarják megismerni, akikhez annyit nem szólt, hogy "fordulj fel".
"Aki bezárkózik, azzal nem tudnak sehogy viselkedni, mert nem hagyja."
Biztos azért zárkózik be, mert bár a magány sz*r, ő már csak ilyen mazochista, biztos nem arról van szó, h mikor nyitott próbált lenni, az
mindig rosszul sült el, gyakran megalázással végződött.
"..."
Igen, ők a tehetségük meg az extrovertáltságuk révén ki tudnak emelkedni. Nem mondtam, hogy csak a külső létezik.
#10
+1
Annyit hozzátennék, hogy az introvertáltság lehet áldás meg átok is, egy okos, szép lányra pl így is úgy is ragadnak az emberek, neki még előnyére is válhat, ha introvertált, azzal tud foglalkozni, amit érdekli, közben a kevés interakciót, amit igényel bezabálja amikor neki jól esik. Nem kell attól félnie, hogy leszakad a világról, mint valami szerencsétlen selejt, akinek folyton ki kell erőszakolnia magát a komfort-zónájából, ha nem akar teljesen elszigeteltté válni.
#14
Szarkazmusról hallottál? Igen, nyilván nem mazochista, nyilván fél, valszeg megvan rá az oka, kb volt ez a lényege a posztnak. Az h könnyen elszáll a bizalom a kis tökéletesség iránt naiv gondolat. A halo-effektus nagyon is valós, de ha el is száll, akkor mi van? A rengeteg ember közt, akit érdekel, garantáltan lesznek, akikkel a személyisége is rezonál.
"A külső csak az ajtó ..."
Erről a híres "külső megfog ..." megmondás jut eszmbe, az is kb a beismerése, hogy aki nem szép, meg van lőve, esélyt se kap, de valamiért majdnem mindig a belső jelentőségének hangsúlyozására hozzák fel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!