Normális, hogy 20 évesen hetente másért rajongok, és kezdek halálosan kötődni akár majdhogynem idegen emberekért? Ez a borderlineokra jellemző?

Párkapcsolatom még nem volt, de mindig szükségem van valakire akiért rajongok, körülötte forog a világ, ő határozza meg a céljaimat stb. De nem akarok valóban vele lenni, inkább csak elég ha a fejemben létezik. Soha nem is történt köztem és a “rajongásaim tárgya” között semmi. Mégis iszonyatosan kötődöm képzeletben. Pl. egy férfival kb 1 ora melyebb beszelgetesem volt, és onnantól át akartam szervezni az életemet, hogy a közelében maradjak. Máskor a továbbtanulásomat is befolyásolta egy akkori “fellángolás”, ami 2 hétig tartott a fejemben. A valóságban csak 2 nap erejéig ismertem. Elég akár egy néhány napos/vagy felszínes ismeretség is. Pl. A, ember utálta a focit, kissé művész típus volt, magának való. Láttam a hibáit, mégis ezt tartottam ideálisnak, amilyen ő volt. Úgy éreztem egész életemben valahogy a közelében akarok lenni, vagy legalább csak tudni mindig hogy mi van vele, úgy gondoltam rá, mintha minket örökre összekötne valami, sírtam, hogy nem lehetek mellette. Ehhez képest egyik napról a másikra nem hiányzott, el is felejtettem...és máris jött a következő, aki az előző szöges ellentéte. És most teljesen “lenézem” magamban azt, hogy én A-hoz vonzódtam, nevetségesnek tartom, nem tetszik, hogy csendes, nőiesnek, bénának érzem. Most az tetszik amilyen B személy: a foci, a férfias keménység, nem bírom a “művészkedést.” És ez így megy tovább és tovább egyik emberről a másikra már évek óta...