Honnan ered az a társadalmi berögződés, hogy a hosszú haj nem lehet férfias?
Ha az ókorba visszatekintünk, láthatjuk, hogy sok népnél a férfiaknak hosszú haja volt és férfiasnak is számított. Például viszonylag kevés rövid hajú, ókori, germán/hun/kelta/kínai/azték/japán harcosról készült ábrázolást láthatunk. Japánban még a második világháború alatt is férfiasnak számított a hosszú haj viselése szamurájoknál. A zsidóknál a papságnak, a rabbiknak (akik kizárólag férfiak voltak) mind hosszú hajuk volt (később sok gnosztikus közösségben is erre hivatkozva hosszú hajú szerzetesek voltak). A germánoknál, keltáknál, illetve valószínűleg a hunoknál is férfiasnak számított a hosszú haj, annyi különbséggel, hogy ők nyilván kevesebbet foglalkoztak vele, mint a nők. Az inkák és aztékok közül is a legtöbb férfi hosszú hajat viselt. A görög mitológiában is felbukkannak hosszú hajjal ábrázolt férfi istenségek. Később, a középkorban is divatos volt a férfi nemesek körében a hosszú haj/paróka viselése.
Mégis honnan ered, hogy b*zis és nem férfias?
2. Vagyok. Akkor mondom úgy,hogy vannak,akiknek nem áll rosszul,ha igényes.
Vannak emberek,akiket el lehet vele képzelni,vannak,akiket nem.
Így jó?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!