Mikor érezted azt, hogy a "helyeden" vagy a világban ? Hogy önazonosnak érzed magad, és az életed teljes?
Dolgoztál érte? Vagy csupán telt magától az idő, és egyszer csak arra eszméltél, hogy ebben az állapotban vagy? Van kontraszt "régi" és "új" éned, életed között? Vagy csak apró dolgokat kellett helyrerakni, hogy tökéletesen jól legyél? Kellett valami "sorsfordítónak" történni ehhez, vagy a hétköznapi dolgok egymásutánja sodort ebbe az állapotba ?
Nekem sem volt konkrét pillanat de 19 évesen elköltöztem a bántalmazó családomtól és onnantól indultam nagyobb fejlődésnek. Amikor már voltak céljaim, tudtam hogy miért kell szívnom, valahogy önazonosabbnak éreztem magam. Kontraszt inkább a gyerekkori énem és a nagyobb kamasz énem közt van, kiskoromban szótlanul tűrtem hogy bántsanak, megalázzanak, mert úgy lettem nevelve, hogy a gyereknek kuss. Mikor gimibe kerültem, már nem bírtam elviselni az ellentmondást, hogy kb. 12 éves korom óta nekem kell mindent intézni a szüleim helyett de ha valamiről véleményem lenne, akkor nekem kuss mert csak szaros gyerek vagyok. Onnantól kezdve lázadtam de ennek jelentős korlátot szabott, hogy velük laktam, így az igazi fejlődésem költözés után kezdődött el. Most 31 évesen úgy alapból okésnak érzem az életem, egyedül egy otthon hiányzik, de rajta vagyok az ügyön.
2021. nov. 23. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
12/19 anonim válasza:
Még nem sikerült.
23/L
2021. nov. 23. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
13/19 anonim válasza:
Meg kell keresnem magamat? Ezt se mondta még senki.
2021. nov. 23. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
14/19 anonim válasza:
21 éves vagyok és most kezdem azt érezni, hogy kiforróban van a személyiségem, de még nem találtam meg magam teljesen, de az oda vezető útra sikerült rálépnem.
2021. nov. 23. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
15/19 anonim válasza:
Igazából mindig is tudtam, ki vagyok, mit akarok, már középiskolát is önállóan választottam, de nem mindig voltam a helyemen, függtem a szüleimtől, akikkel másképp gondolkodunk, függtem ismerősöktől, hogy éppen mikor és milyen program van. Amikor elkezdtem dolgozni (főiskolás koromban), akkor kezdett csökkenni a függés, jobban a magam ura lehettem, saját jövedelmem lett, aminek a beosztásáról magam döntöttem, aztán szép lassan eljutottam oda, ahol most vagyok, úgy élek, ahogy nekem megfelel.
6 honap hián 30 voltam mikor megtaláltam az életem értelmét és 6 év tàvlatába is azt mondom legjobb döntéseket hoztam akkor. Sokat küzdöttem, hogy elérjem akkori céljaim. Hatalmas kontraszt vs "régi" és "új" énem, életem között. Míg a "régi" ember boldogtalan volt az "új ellenkezője"
Ami elindított a cél felé az igazából az volt, hogy mély depresszióba zuhantam azt "gyógyulás" alatt változott meg eletem, találtam meg helyem világba.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!