Miben/kiben vesztetted el a hitedet legutoljára?
Az emberekben.
20éves vagyok, eddig elég antiszociális voltam. Nem egy kreténnek kell elképzelni, csupán nem szerettem emberek közé menni.
De mostmár egyre jobban vágyok rá, próbálok új embereket megismerni, szémlyesen és neten is.
Széles érdeklődésem ellenére, nagyon sok minden érdekel, sok mindenről el tudok beszélgetni, senkit se érdeklek. Lassan morzsolódnak le a maradék narátaim is, hiába próbalok kedvükben járni.
Rendszeresen érdeklődök, próbálok találkozókat összehozni, utazok is miattuk, de hálátlanok.
Az új baráságoknál aut kapom, hogy aranyos vagy, de vannak barátaim, elvagyok velük, vagy hogy nincs időm.
Próválkoztam már itt is barátkozni, de pár nap után lelépnek.
Valamiért nem akarnak az emberek barátkozni.
Az emberekben.
Megdöbbentő, hogy mennyi rosszindulat, megkeseredés, frusztráció van sokakban, amik a lehető legrosszabb pillanatokban törnek felszínre. Néha már szinte félelmetes.
A legjobb barátomban.
Azt mondta, neki nem én vagyok a legjobb, meg hogy a másik srác jobban megérti.
Mindezt, mert segíteni szerettem volna neki, megosztottam a látásmódomat, amiről ő nem mondta, hogy sok lenne neki, majd kiforgatta, hogy én beleszólok mindenbe, és túlságosan érdekelnek a dolgai.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!