Az emberek egy része szakítás után elkezd foglalkozni magával, úgy fizikaillag, mint testilleg. Vannak akik magukba roskadnak, és ez meg is látszik rajtuk. Milyen tulajdonság dönti ezt el, hogy ki hogyan kezeli a szakítást?

Én az első kategória vagyok. Nem hinném, hogy személyiségjegy lenne, egyszerűen lehúzó kapcsolat volt. Exemet sokszor nem valódi partnernek, hanem egy hisztis, erőszakos kisfiúnak láttam, aki valósággal gyűlöli az anyját, ha véletlenül csak a kisebb plüsst veszi meg neki.

Örülök, hogy végre szabad vagyok, és olyan dolgokat csinálok, amelyeket mindig is szerettem volna.

Kérdés ki szakított kivel.

Amikor én szakítottam az exemmel, akkor elkezdtem magammal foglalkozni. Párkapcsolatban ez nagyon háttérbe szorult, mert ment a hisztis besértődés, ha nem voltam otthon X órára, mert ő éhes!!! És letörik a férfias egója, ha önállóan kell szendvicset készítenie (munkahelyén mindenkinek azt mesélte, hogy IMÁD főzni, nagyon jó is benne, rendszeresen ő csinálja a vacsikat is).

Szóval megszűnt az a kényszerített időbeosztás, végre megtehetem a magammal való törődést.