Miért lehet az, hogy valakinek nagyon magasak az elvárásai magával szemben, de mégis nagyon alacsonyan teljesít?

Én olyan vagyok, hogy gyerekkoromtól kezdve szinte minden érdekelt, mindenfélébe beleástam magam és kiselőadásokat tartottam róla annak, aki épp ott volt, hogy meghallgassa. Volt egy képem arról, hogy mennyi mindenhez akarok érteni és hogy mindig a maximum felé törekedjek. Ez működött is, amíg közoktatásban voltam, nagyon szépen teljesítettem. Büszkék voltak rám a szüleim, tanáraim, és én is magamra.

Aztán ahogy felnőttem és a továbbtanulásról választottam, mindig azt éreztem, hogy egyik döntésem se elég jó. Eltelt tíz év, és most szinte semmim nincs, középszerű a tudásom.

Továbbra is van ez a vágyképem magamról, és reálisnak is érzem a képességeimet tekintve, de amint neki akarok ülni valaminek, egyszerűen úgy érzem, nem megy. Mindig az jut eszembe, hogy már annyi mindent kellene tudnom, hogy mennyire az elejéről kell most kezdenem, meg hogy annyira könnyű abbahagyni. Tulajdonképpen nincs sikerélményem, ami az egészet üzemanyaggal látná el. Pl. ott van a statisztika, amihez van elég jó fejem, csak le kéne ülni és sokat tanulni hozzá, hogy készségszinten menjen. Nem tudom, hogy konkrétan mire akarom használni, de úgy érzem, hogy "kell", mert jó lesz majd később. De ez a "később", meg hogy mire lesz jó, nem jön el, mert nem találtam ki időben. Úgy érzem, hogy nekem mindenfélét meg "kell" tanulnom, hogy felvértezzem magam az élethez és hogy a képességeim szerinti tudásszintet elérjem (ahogy Jordan Peterson szokta mondani), de állandóan megakadok ott, hogy nincs hozzá örömérzet. Mintha a semmiért csinálnám az egészet. Vagy mások elismeréséért. A szenvedély az, amit nem érzek. Nem tudom, hogy más hogy csinálja, hogy csak leül és tanul éveken át. Én olyan ember vagyok, aki vágyik arra, hogy amit tanult, azt rögtön át is ültethesse a gyakorlatba, megmutathassa, prezentálhassa, valami újat hozzon létre belőle. Pl. a nyelv meg a zene azért más, mert ott sokkal hamarabb jön a sikerélmény. Azt is szeretem, amikor a két kezemmel alkotok valamit, amit utána meg tudok fogni vagy nézegethetem. Számomra pl. nagyon sokat jelent az, hogy valamit én hoztam létre és nem készen vettem.

Gyerekes vagyok, vagy csak jó pályát kéne választanom? Vagy azzal kéne most foglalkoznom, hogy élményt meg elismertséget szerezzek, és ha lenyugszom, akkor készen állok újra a tanulásra?

Remélem, érthető.