Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért viszonyulnak hozzám...

Miért viszonyulnak hozzám máshogy az emberek , ha kiderül, hogy van barátnőm?

Figyelt kérdés

Az ismerőseim felénél tapasztalom ezt kb. Néhányuk ha megtudja akkor jól reagálja a dolgot, és utána is olyanok velem mint előtte. Viszont a többi fura lesz: A férfi ismerőseimnél ez úgy merül ki, hogy nem keresnek annyit, azóta sokkal kevesebbet beszélek velük, kevesebbet hívnak helyekre. A lány ismerőseimmel meg 1 hónapon belül megszakadt a kapcsolat. Én meg csak lesek, hogy volt egy csajszi, akivel hónapok óta beszélgettem, jó barátok voltunk, megtudta hogy barátnőm van és szépen lassan felszívódott. De a többiek is így a mindennapokban elkezdtek sokkal többször levegőnek nézni vagy minimalizálni a kommunikációt velem. Akivel csak összefutottam(lány) pl. munkahelyen vagy boltban és beszéltem mindig pár szót, az is már éppen hogy csak köszön azóta. És alig kérdez valaki a barátnőmről, vagy hogy megvagyunk-e.


Illetve a még furcsább, hogy sokan, azután változtak meg, hogy bemutattam nekik a barátnőmet/összefutottak velünk. Tehát találkoztak velünk élőben.

Mi lehet ennek az oka?



2021. okt. 9. 00:51
 1/4 anonim ***** válasza:
93%

Ha azutan valtoztak meg, hogy talalkoztak a baratnoddel, akkor lehetseges, hogy nem volt nekik szimpi.

Azok pedig akik elotte is mar megszakitottak a kommunikaciot veled, azok kozul a lanyok valoszinu azert, mert tobbet akartak toled mint sima baratsag es mivel baratnod van, ezert inkabb nem beszelnek veled tobbe.

A fiuk meg gondolom azert, mert azt gondoljak, hogy most biztos nagy a szerelem, nem lenne annyi idod rajuk es nem akarnak zavarni(?), de ez csak tipp inkabb:D

2021. okt. 9. 01:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%
Lehet a barátnőid azért nem keresneky nehogy feltékeny legyen rájuk a barátnőd. Vagy ők szerettek volna összejönni veled.
2021. okt. 9. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%
Ha tudnád hányféle "biztos hogy" elmélet miatt van ez, meglepődnél.
2021. okt. 9. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%
Mert sok párkapcsolatban össze vannak nove a felek. Nekem volt /no vagyok/ egy Kriszti barátnőm. Intim dolgokról is szoktunk beszélgetni. Aztán lett egy párja. Ma már csak KrisztiEK vannak. Mindenhova együtt mennek, csak a munkahelyen töltött idő amit egymás nélkül töltenek. Kedvelem a párját de hiányzik a bizalmasabb, személyesebb beszélgetés. Meg sok párkapcsolatban az email, telefonhívás sem privát. Az egyén megszunik mint önálló személy. Sajnos ez van. Szerintem egy kapcsolatban kellene privát szveranak is lenni. Nekem is van párom de nem birnek csak "ErikaEK" formában létezni.
2021. okt. 9. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!