Szeretném motiválni a barátomat, segíteni neki. Húszas éveink elején vagyunk. Szeretne majd még tanulni, de nehezen szánja rá magát. Én egyáltalán nem várom el. Ő szokta mondani. Hogy segítsem?

"Szeretne majd még tanulni" <= Ez már fél siker.

"De nehezen szánja rá magát" <= Ha igazán szeretne tanulni, ráveszi magát.

"Én egyáltalán nem várom el. Ő szokta mondani." <= OK, tehát saját elhatározása, hogy tanulni szeretne.

"Hogy segítsem?" Bátorítsd, adj neki tanulási tippeket, segíts neki önéletrajzot írni...stb Ezerféleképpen tudsz neki segíteni.

Én voltam úgy, hogy szartam a tanulásra és lógtam az iskolából.

Ennek voltak előzményei is, családi és beilleszkedési nehézségek is erősen közrejátszottak. Végül az lett a vége, hogy megszüntették a tanulói jogviszonyom és kirúgtak. Később én is változtatni akartam és szintén nagyon nehéz volt az elején. Ha segítséget, tanácsot adott valaki, azt elfogadtam. Sőt, én kértem segítséget, ha szükségét éreztem.

Ne értem az első miért áll úgy hozzá, hogy "veszett ügy", amikor a kérdésben is szerepel, hogy a gyerek önszántából döntött úgy, hogy változtat.

Nem értek egyet azzal, hogy nyúlj bele komolyabban (önéletrajz-írás, helyek felkeresése, opciók kutatása, stb.), ez az ő dolga. Nem fog működni ha te csinálod, eleve nagyobb az esélye hogy így még jobban veszít a motivációjából és abbahagyja előbb-utóbb.

Neki kell döntést hoznia, elhatároznia magát, te ezzel kapcsolatban nem tudsz csinálni semmit. Bátoríthatod, de ha alapból nincs önbizalma vagy egyéb gondok vannak, azzal se érsz sokat. A pályaválasztási tanácsadó tényleg nagyon jó ötlet, segít neki kicsit letisztulni, irányokat szabni, hogy mik azok a területek, amik közel állnak hozzá és jól érezné magukat benne. Mivel nem ismerjük, nem tudjuk milyen, de ha pl. depressziós vagy lelkileg/mentálisan gondjai vannak, egyéb szakember is javasolt.

Van hogy az ember olyan szakaszban van, hogy kell neki 1-2 (lelki) pofon míg magához tér és új célokat tűz ki, nálam pl. ez volt. Szintén tengődtem évekig szr melókban, tanulni akartam, de nem tudtam mit, nem tudtam merre induljak. Voltak lehetőségek, de a hülyeségeim miatt eldobtam nagyon sokat. Aztán jött egy öklös az élettől, kicsit feleszméltem, átrendeztem magamban a dolgokat és úgy érzem jó úton haladok, keményen küzdök a céljaimért.

Évek kellettek hozzá, senkinek a segítsége nem változtatott volna semmit. Megkellett találnom önmagam és hogy mi érdekel igazán, ki vagyok, miért vagyok, miért élek, mik vezettek adott pontokhoz. A gyerekkoromig, a gyökereimig le kellett ásnom, hogy felfedezzem a problémáim forrását - lehetséges hogy neki is vannak ilyen kételyei vagy "batyui", amiket le kell dobnia magáról.

De most ővele párkapcsolatban éltek és úgy a barátod, vagy csak simán barátok vagytok. Ez nem egészen tiszta. Mert ha az előbbi, akkor nem kellene kérdésnek lennie, hogy támogatod-e.

Az sem mindegy, hogy mióta van szarban egyáltalán.

Minél hosszabb ideje van a langyos kakában valaki, annál jobban megszokja a szagot és annál nehezebb kiszakadni onnét. Szerintem mindenképpen kell a segítség, mert ha évek óta ez megy, akkor alap lépésekre nehezen veszi rá magát az ember. Ez tapasztalat.