Beképzelt lennék?
22 éves srác vagyok, vidéken lakom még a szüleimmel egy átlagos Kádár kockában, jelenleg egyetemen tanulok egy viszonylag nehéz szakon. Ha elvégzem a képzést, én leszek a közvetlen családban az első diplomás, a családom egyébként egy tipikus munkásosztály rétegbe tartozik bele, amit nem is szégyellek.
Nem mondom, hogy én vagyok a legértelmesebb / legokosabb / legtehetségesebb hallgató az évfolyamtársaim között, viszont még ígyis benne vagyok a top 50-ben, amire legbelül kicsit büszke is vagyok, de igyekszek ezzel nem dicsekedni mások előtt, maximum ha közvetlenül megkérdezik, hogy hogyan megy az egyetem.
A legnagyobb probléma nem a csoporttársaimmal, hanem a szülővárosomban élő volt osztálytársakkal, ismerősök egy részével van; nem egyszer hallom vissza, hogy én milyen beképzelt köc*ög lettem, amióta osztatlan képzésre járok, pedig még gimnáziumban milyen kis magamnak való, befelé forduló szürke kisegér voltam. Ezt már csak azért nem is tudom értelmezni, mert én most sem vagyok egy hatalmas társasági ember, csak szimplán végre egy olyan közegben vagyok, ahol a szellemi színvonal / érdeklődési kör nagyjából azonos (egy gyenge gimibe jártam, ahol nem igazán tudtam barátkozni másokkal), így megtanultam magamat értékelni, és retrospektív módon beláttam, hogy azok, akik régebben beszólogattak nekem (mert vékony voltam, hosszabb hajam volt, nem voltam egy nagy nőcsábász, stb.) szellemileg egy olyan színvonalt képviselnek, amire nekem nincs igényem, pluszban szeretném magam elhatárolni ezektől a volt osztálytársaktól, ismerősöktől. Azt nem mondanám, hogy folyamatosan boxzsáknak használtak volna a gimiben, viszont akkoriban több lelki eredetű problémám (IBS, alvászavarok) volt a folyamatos verbális beszólogatások miatt, ami méginkább hozzájárult ahhoz, hogy zárkózotabb legyek.
Az is előfordul, hogy az utcán lazán elmegyek mellettük köszönés nélkül, max akkor köszönök, ha ők köszönnek előre, plusz mint már írtam, erősen introvertált vagyok, így ismerkedni sem igazán szeretek új emberekkel, a mostani ismerőseimmel pedig csak egyetemi munkakapcsolatom van, de mélyebb baráti kapcsolatom nem igazán van senkivel.
Amúgy nem szoktam felvágni semmilyen cuccommal, közösségi oldalakat sem igazán használom, még profilképem sincs kint sehol.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
De hát ezek olyan emberek akik csak bántottak téged míg tehették, és most hogy nem tehetik elvileg, mégis megteszik, azzal hogy rádmondják hogy beképzelt vagy, és neked ez rosszulesik. Ne essen rosszul, tojj rá nagy ívben! Mit számít az olyan emberek véleménye, akikkel sosem találtad meg a közös hangot?
Másrészt amit a köszönésről írtál, hát az tényleg hathat beképzeltségnek, ha nem akarod hogy ezt terjesszék rólad,akkor érdemes átgondolnod hogy talán jobban megérné kedvesnek lenni velük, egy előre köszönés nem megalázkodás.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Az is előfordul, hogy az utcán lazán elmegyek mellettük köszönés nélkül, max akkor köszönök, ha ők köszönnek előre"
Ez pl. lehet egy ok ami miatt beképzeltnek mondanak, hogy mióta egy elitebb helyre kerültél már köszönésre sem méltatod az "aljanépet".
Persze az is lehet hogy csak irigységből mondják, sokszor csinálnak ilyet az emberek, hogy ha valakinek sikerül elkerülnie egy jobb helyre, akkor egyből beképzeltté válik meg elhordják mindennek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!