20: ezek mindössze fél éves sztorik.
Előtte 25 évig miért kellett?
Nem gondolod, hogy esetleg túltoljátok a bicajt és azért kaptok törvényeket a nyakatokba?
22: ilyen sztorikat én is hallok, sőt több olyat ismerek, akik szintén hallanak ilyen sztorikat.
Igaz, hogy látni még egyikőnk se látott, de még meleg párt sem, akik kézenfogva mentek volna - bár ez nyilván azért van, mert félnek, hogy a homofób magyarok szanaszét köpdösik őket.
Nem pesti vagyok. De akiket ismerek teljesen normálisak.
A pride az utóbbi időkben nekem inkább tűnik hátráltatótényezőnek mint sem segítené a mozgalmat.
Személy szerint, a férfit női ruhában csak és kizárólag jelmezpartykon tudtom elfogadni és a nemváltó műtétet sem csipázom. Mégpedig azért mert a sztorikból amiket a nemváltókról hallottam6találtam, szinte mind öngyivel végződött...szóval igazából ez az amiért nemet mondok erre a műtétre.
A női viselet is sokat változtak, nadrágosak lettek, s ritkán hordanak szoknyát. Szóval a transzinak sem kéne túltolnia, kihúzza a szemét, minimál smink azt csá. (nőknél is sokszor az a szebb)
S nekem úgy tűnik, hogy ezek az emberek túltolják, konkrétan a polgárpukkasztásra mennek, majd sírnak, hogy sikerült....Mellette ellenszenvet keltenek azok felé is kik normálisan élnek a világban.
Manapság szerintem a "negatív megkülömböztetést" igazából a val disney-s viktoriánus tesztoszteronnal fűtött királynőinek köszönhetjük. S nem a heterók bummer hozzáállásának, bár az is benne van.
Ezt a sokszor felhozott, megkülönböztetést személy szerint nem értem. Nálunk ebből nincs probléma. A bi és a meleg barátot is elfogadtam meg azért elég sok barátjuk volt. A meló helyen sincs fikázva az aki meleg. Az az ő dolga, az ő identitása, az amit csinál az legyen jó és kb ennyi. Ugyanúgy beszélgetünk, iszogatunk mint mindenki mással.
Jó lehet van aki ezt nehezen fogadja el, szokatlannak tartja, vallási vagy erkölcsi okokból, de a csorda szellem miatt vagy sodródik a csapattal vagy lemorzsolódik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!