Ha szereted a húst, képes is volnál állatot ölni érte - főleg ha az adott állatott pl. te magad nevelted fel és legalább annyira megszeretted mint egy kutyát, macskát vagy egyéb háziállatot?

Én pl. régebben részt vettem már disznóvágáson és nagymamáméknál is volt úgy, hogy én vágtam el a csirke nyakát kopasztás előtt.

Viszont ez nekem akkor természetes dolog volt. Viszont azóta őszintén megkedveltem a természetet és az állatokat és az "életet" is máshogyan értékelem. Én azóta még egy virágot sem szakítok le vagy egy bogarat sem taposok el, amikor kint járok a szabadban.

Viszont miután megismertem Ed Staffordot, teljesen más megvilágításba került előttem a húsfogyasztás.

Aki nem hallott volna róla: [link]

Eddig is mindig érdekeltek azok a műsorok vagy emberek, akik bemutatják hogy hogyan is képes egy adott ember túlélni a vadonban, primitív körülmények között (a féregzabáló, elefánt trágyalevet ivó és nyers jávorszarvas szívet evő Bear Grylls nálam feketelistás – akinél nem is a túlélés a lényeg, hanem a pénz). Ez az ember (Chad Zuber) inkább: https://www.youtube.com/watch?v=iAz7R8Zwuhg

Ed 60 napot töltött egy szál semmiben, mindenféle felszerelés nélkül egy lakatlan szigeten. Az eszközeit és a menedékét a „semmiből” hozta létre, és azt ette amit talált. Folyadékhoz is csak rendkívüli nehézségek árán jutott eleinte.

Aztán egy alkalommal sikerült elejtenie egy kecskét. Gyakorlatilag „hideg vérrel lemészárolta” de nem kegyetlenségből, hanem mert a természet rideg törvényei (na meg persze az éhezés) erre kényszerítették.

https://www.youtube.com/watch?v=JqoXLlwoKpk&t=1195s

(Én még eddig - hálisten - soha nem tapasztaltam meg hogy mit is jelent az igazi a kínzó és gyötrő éhség, amit az ember több napi vagy heti éhezés után érez és aminek hatására akár még a kannibalizmusra is képes lenne. Én csak olvastam róla, hogy az ember tudatállapotát mennyire képes módosítani a folyamatos éhezés, amely miatt megszűnik a józan ítélőképessége és előjönnek az ősemberi bestiális ösztönök.)

A mai ember a húst nem a túlélés miatt, hanem élvezetből fogyasztja. Ed Staffordnak viszont volt egy kijelentése hogy „aki húst eszik, az legyen is képes leölni az adott állatot, aminek a húsára vágyik”. Ez pedig számomra – aki szereti az állatokat, de ugyanakkor nem veti meg a húst sem – telitalálat volt. Én szeretem a húst, ugyanakkor nem vagyok sem szentimentális, sem álszent. Én ha a saját vagy a családom túléléséről volna szó, lehet hogy nem haboznék megölni egy állatot. Viszont ugyanakkor normál körülmények között nem tudnám megtenni, ennek ellenére mégis húst eszem, mivel attól hogy én is vega leszek, attól a húsipar nem áll le és semmilyen negatív hatást nem gyakorol az adott ipari tevékenységre.

De ha tegyük fel, egyszer bejelentenék hogy mostantól a húsipar megszűnik és törvényileg csakis az az ember ehet húst, aki az adott állatot képes is leölni érte? Csak akkor ehetnél az adott állat húsából, ha képes leszel kioltani az adott állat életét; legyen az baromfi, sertés, marha, borjú, szarvas vagy egyéb vadhús, esetleg ló, kecske, birka stb., akkor te megtennéd? Nem az éhség miatt, hanem a hús iránti szenvedély miatt? Főleg ha pl. az adott állatot neked is kell felnevelni, és ami még az ő megölése előtt is képes megnyalni a kezedet, mert pl. annyira megszeretett téged: [link]

(Akárki akármit válaszol, én senkit nem fogok lepontozni, én csak kíváncsi lennék az adott emberek válaszára.)

Amúgy én azon a meglátáson vagyok, ha én valóban egyszer az életben olyan élethelyzetbe kerülök, hogy a túlélésem az adott állat leölésétől függ, akkor én legalábbis szeretnék mindent megtenni annak érdekében hogy az adott állat a halála előtt minél kevesebbet szenvedjen (ha már így akarja a természet). (A régi afrikai Bushmanok pl. az adott állat leölése után feloldozást kértek az állat lelkétől hogy az bocsássa meg, amiért levadászásra került, és ezáltal hozzájárult a vadász és a családja élelmezéséhez.)