Csak alkohol hatása alatt lesznek valódi érzelmeim. Mi a gond velem?

Sziasztok!

Nem, nem vagyok alkoholista - viszonylag ritkán iszom, akkor is csak társaságban. Az is lehet, hogy többet kéne. Alkohol nélkül mindent kizárólag "józan ésszel" csinálok.

Írok pár példát:

Családom van, két gyönyörű kislány, szerető feleség. Mindent megteszek értük, de kizárólag azért, mert megérdemlik, és, mert a tisztesség ezt diktálja - nem azért, mert úgy érezném, hogy szeretem őket, és tűzbe mennék értük. Esetleg azért, hogy Ők ne sérüljenek. Egyébként bárminemű lelkiismeret furdalás nélkül itt tudnám hagyni őket. Nem is gondolnék rájuk többet.

Ugyanez a szülőkkel, nagyszülőkkel, barátokkal, ismerősökkel Sok, és nagyon jó ember vesz körül, pusztán azért, mert mindegyikben megláttam valamit, ami majd egyszer a hasznomra válhat. Alapállapotban senki irányába nem táplálok érzelmeket.

Munka detto. Csupán azért nem gázolok át mindenkin és mindenen, mert már kipróbáltam, és egy nagy tőkefelhalmozást leszámítva, nem lett jó vége.

Mindenki becsületes, határozott, jó emberként ismer. Jó társaság vagyok, de csak azért, mert azt akarom, hogy ezt higgyék rólam. Minden érzelmet kiválóan imitálok, mert a társadalmi előrejutásom ezt diktálja. Egyik sem őszinte. Ha a helyzet úgy kívánja, mesterien hazudok is. Elvégre ki akarna egyedül, a saját vizeletében, az utcán tengődni?

Azonban, ha iszom egy kicsit, elkezdek mindent és mindenkit szeretni. A társaságban az a tipikus, mosolygós, szeretős részeg válik belőlem. Furcsa módon ilyenkor ezek az érzelmek valódivá válnak, és óriási vehemenciával törnek elő. Pl. ránézek a lányaimra, és könnybe lábad a szemem tőlük. Belenézek a feleségem szemébe, és józanul sosem tudnám érezni azt a csodálatot, amit abban a percben érzek iránta, és stb..

Küzd valaki hasonló gonddal, mint én? Milyen rém vagyok? Tudnék esetleg ezen valahogy változtatni?

Nem emészt fel, nem fogok soha bekattanni, hiszen nincsenek érzelmeim, vagy elfojtott agresszív hajlamaim. Csupán érdekel.

Jól esett ezt leírni nektek.