Akik régen visszahúzódtatok és/vagy megaláztak titeket (főleg iskolában)! Mai énetekkel hogy állnátok a régiek elé? Miben változtatok, és összességében mennyit? 19/l

Nekem többek között azért nincs gyermekem, mert tudom, hogy amint beleállna valami szarházi, machetével csapkodnám le kezét-lábát. Különösen ha tanár.

Életemben nem láttam annyi rosszindulatú, velejéig gonosz, kicsinyes és ostoba embert, mint az ún "pedagógusok" között. Az általuk kinevelt bűnözőpalánták igazából csak buta ösztönlények, ők viszont tudatosan romboltak és tettek tönkre életeket.

Engem a gimiben bántottak sokat, csendes jó tanuló voltam kicsit kocka csaj. Még a tanárok is elnézték néha ahogy piszkáltak. Én magamba fordultam, nem szóltam vissza, senkinek sem szóltam itthon erről. Mostani énem magaboztosabb, lassan két diplomám lesz, jó életem van. Leráztam mindenkit a régi életemből, ország másik felére költözök ha lediplomázok jövő héten.

Ha a régi énem látna engem, elmondanám legyél önmagad, attól hogy nem ittál és buliztál sem vagy kevesebb!!

Legnagyobb szekálóm kibukott az egyetemről, ráadásul drog problémái lettek, meleg is( nincs bajom vele) csak engem mindig lezbizett.. egy nagy csőd lett belőle.

Általános suli nekem is nagyon szar volt. Mivel elég csendes voltam, folyton beszologattak, csesztettek. Az akkori legjobb barátnőmmel is összevesztünk ballagas után.

Szaksuli is csak egy fokkal volt jobb. De azért itt se voltam az emberek kedvence.

Ha lenne most valami oszitali pl áltsuliba, már nem igazán 'haragudnék' rájuk. Persze szar volt, de már felnőttünk mindannyian, szóval nem hiszem, hogy beolvasnék nekik ezért. De ha beszolnának ők, azt már tudnám kezelni. Nem hiszem, hogy érdekelne, hogy mit gondolnak rólam. Nem az életem részei.

Ha a régi énemnek kéne modnanom valamit, nem hiszem, hogy bármi változna. Túl szégyenlős voltam, sok szociálisszorongásos tüntettel.

Meg akkor nem az lennék aki ma vagyok. Megerősítettek a az akkori csalódások. Jobban kiismerem az embereket.

23l

Altalanosba valamkert mindenki utalt, par emberrel volt csak jonak mondhato kapcsolatom a 25fos osztalybol. (Megalaztak egy furdoruhas kep miatt, kopkodtek ram, alig vartam, hogy soha tobbe ne lassam oket. Mai fejjel lehet, sot elofordulhat hogy ugy bsznam nyakon, ahogy az meg van irva.)

Elso gimimbol anyam kivett, atiratott egy full masba, gyuloltem oda jarni, egy ciganygyerek betorte az orrom csak mert narancssarga volt a hajam es nem tetszett neki.

Addig nem jartam iskolaba, mig emiatt intezetbe kerultem, kozbe anyam is lemondott rolam. Intezettel egyutt drogfuggo lettem 14-20eves koromig eltem utcan, a legalja cuccokat fogyasztottam (bio, kristaly) mentem ki kulfoldre lopni..

Ha hivnanak talalkozora (ami amugy kizart) elmeselnem nekik hogy miket koszonhetek a megalaztatasok miatt es lehet szembekopnek parat. De ez csak az en velemenyem🤷🏻‍♀️

Ú 6-os, ez nagyon kemény. :(

(Annyira szeretnék ilyenkor ott lenni bárki bántalmazott mellett, hogy ne hagyjam, hogy tönkretegyék..

Szerintem amennyi mentális problémám lett a sok elfojtott fájdalomtól, tuti nekik esnék.

Gyerekkorban az ilyesminek úgysincs nagyon következménye.

Kérdező, tetszett a kis bemutatkozásod, jó volt olvasni, hogy vannak még olyanok, akik a rossz élményeket tapasztalatszerzésnek fogják fel, amikből építkezni tudnak. És nem egy olyan dolognak, amit tűzzel-vassal ki kell irtani magunkból, el kell temetni mélyen a belsőnkben, mintha nem is lenne.

Az utóbbi megoldás csak elfojtás, aminek semmilyen pozitív hozadéka nem lehet az életünkre nézve.

Egyébként korban már közelebb vagyok a harminchoz, mint a húszhoz, de én se érzem magamon azt, hogy olyan 180 fokos fordulatot vettem volna a tinédzser énemhez képest. Hogy ez vajon gáz -e, vagy sem, mindenki döntse el maga.

Persze, nagyon sok dologhoz érettebben és tapasztaltabban állok már hozzá, de például ugyanúgy egy érzékeny lelkivilágú ember maradtam, aki bármennyire is szeretné, nem tudja függetleníteni magát attól, hogy mások mit gondolnak róla. Aki vágyik arra, hogy sokan szeressék és kedveljék, pláne a közvetlen környezetében. Aki ugyanúgy szeret szabadidejében a barátaival találkozni, vagy beülni egy moziba, vagy elmenni egy rockkoncertre. Aki gyakran szeret álmodozni, és ráérős, magányos perceiben a fantáziavilágába menekül.

Talán csak annyiban változtam igazán a tiniénemhez képest, hogy sok dolgot megéltem, sok dolgot kipipáltam időközben a bakancslistámról, amik után tizenéves fejjel még betegesen ácsingóztam, például bulizás terén. Úgyhogy ma már ilyen téren kissé lenyugodtam, de a személyiségem alapjai attól még nem változtak.

Ha elém állna az általános iskolás vagy a gimis énem, akkor szerintem egyszerre tekintenék rá szánalommal és büszkeséggel is. Az előbbivel azért, mert sokszor elég nyámnyila voltam, ha meg kellett (volna) védenem magam. Ezért sokkal több alázást és sértegetést eltűrtem szó nélkül az emberektől, mint azt kellett volna. De ugyanakkor büszke is lennék magamra, mert mindezek ellenére nem fulladtam bele a saját önsajnálatomba és nem esküdtem örök haragot az egész világ ellen, hanem folyamatosan azon voltam, hogy kitörjek a "bullyngolható nyomi" szerepből, amibe újra és újra be akartak engem skatulyázni. Hajtottam a boldogságot és megéltem az örömteli pillanatokat, a szép emlékeket, mert éreztem, hogy ez nekem is ugyanúgy jár, mint minden más embernek.

Többek között ennek köszönhetem azt, hogy bár lelkileg kicsit megtépázott vagyok és küzdök némi önbizalomhiánnyal, de korántsem lettem egy antiszoc, életképtelen tuskó.