Minden negatívra emlékszel amit veled tettek? Pláne a hozzád közel állók? Érdemes ezt “megőrizni” magadban?

Sokszor ezeket az emlékeket nem feltétlenül direkt, tudatosan jegyzed meg, hanem a tudatalattid. Ezek a vakuemlékek. Ha valami nagyon jó/de jellemzően inkább rossz/ történik veled, akkor minden apró dologra emlékszel, olyan mély nyomot hagyott benned. Ezeket az emlékeket nem tudatosan jegyzed meg, és nem is igazán tudod elengedni, inkább majd csak az idő múlásával halványodik.

Én pl. tisztán emlékszem a pillanatokra, amikor anyukám hívott, hogy tatámnak eljött az idő. Emlékszem mi volt rajtam, milyen nap volt, milyen volt az idő, hanyas busszal mentem haza, hol ültem, kik voltak a buszon. Ezek apró részletek, amik megmaradnak egy erőteljes emlék hatására

Mindent érdemes elengedni. Ha keserűen visszagondolgatsz rá, azzal csak újra és újra megtörténik az esemény az elmédben. Megerősíted azt a gondolati útvonalat, és egyre többször fog eszedbe jutni újra.

Ha nem ezt teszed, akkor ez olyan, mintha valaki nálad hagyott volna egy üveg arzént, azzal az üzenettel, hogy iszogasd - te pedig néhanapján kortyolsz belőle egy "jót".

Az ilyen tüskéket önismerettel, elfogadással illetve azzal tudod feldolgozni, hogy a bántás néha arról szól, aki bántja a másikat, ha pedig betalál, akkor az egy olyan terület, amelyen fejlődnöd kell.

Én nem emlékszem. Vagyis de, tudom, hogy mi történt, de olyan halovány, mintha csak álmodtam volna. És nem szokott eszembe jutni.

Boldog vagyok.

Nem emlékszem az összesre, hanem csak azokra, amik valamilyen oknál fogva nagyon rosszul/mélyen érintettek. Például, amikor 100%-ot nyújtok és látványosan közlik velem, hogy ez messze nem elég, pedig tényleg a legjobb formámat hozom. Vagy, amikor valaki rajtam vezeti le a frusztrációját, és szándékosan meg akar bántani, le akar járatni mások előtt, pedig többen is mondták, hogy semmi rosszat nem tettem. (friss példák, de természetesen van ennél rosszabb is)

Főleg a hozzám nagyon közelállóké tud megmaradni, mert nem szeretem, amikor valaki csalódást okoz.

Szerintem el kéne engedni, mert csak saját magamat teszem vele tönkre, meg a túlagyalással, és mégsem sikerül. Ez talán egyfajta védelmi mechanizmus is, mert így, hogy emlékszem rá, amikor újra eljátsszák velem (megtörtént eset), már jól le tudom reagálni és jobban fel tudom mérni a helyzetet.

Általában meg szoktam bocsájtani, nagyon csekély a kivételek száma, de a nagy botlásokat nem tudom elfelejteni.

Ami a megbeszélést illeti, nagyon emberfüggő. Olyan tapasztalatom is van, ahol meg lehetett rendesen tárgyalni a történteket, ahogy olyan is, ahol inkább még egyszer nekem estek..