A modern feminizmus nincsen rossz hatással a nőkre? Én nem érzem, hogy egy feministával férfiként lehetséges lenne a harmonikus párkapcsolat.
Volt nálunk Kanadából egy pár, barátnőm ismerősei. A srác magyar, de már régóta kinn él, a lánnyal angolul tudtunk csak beszélni. A lány rendkívül csinos és elsőre értelmesnek is tűnt.
Amit nem lehetett nem észrevenni az az, hogy leplezetlenül és folyamatosan, 10 percenként fennakadt valamin, amit mondtunk, főleg azon, amit a srác mondott. Olyanok miatt, hogy ez így meg úgy szexista, egyenlőség ellenes, sérti ezt meg azt a csoportot. Mondtam, hogy voltam Marokkóban, ahol a turistáknak azért vigyázni kell, mert van terrorizmus (az iszlám szót ki sem mondtam). Így meg úgy vallásellenes vagyok. Vagy megkértem barátnőm, hogy hozzon nekem is egy energiaitalt, ha már kimegy, erre a csaj megszólal, hogy a nőknek nem feladatuk engem szolgálni. Mintha direkt arra játszott volna, hogy idegesítsen minket, de a srác elmondta később, hogy ő már megszokta (kétlem), másokkal is ezt csinálja...
Én szerető családban nőttem fel, van egy képem arról, hogy milyen az, amikor emebrek őszinte szeretetben élnek egymás mellett. Én itt ennek nyomait sem láttam, helyette volt fenyegetőzés, mű felháborodás, megsértődés minden szirsz*ron, lelki terror ezerrel.
Csak én gondolom úgy, hogy ezek az újbalos mozgalmak nagyrészt mind ilyen hozzáférhetetlen, hisztériás nőket termelnek ki? Mi ennek az oka? Nem láttam még feministát (sem meleg vagy BLM aktivistát), aki ne lett volna valamilyen szinten agresszív. Bár a szóban forgó hölgy nem is tudom pontsan mi volt, talán ezek összessége egyszerre.
28: na ez így már érvelés, keressek rá Google-ön. :))
Megérkeztünk, ennél már csak a jobb, amikor vaskos szakirodalomra hivatkoznak, amit nekem el kellene ahhoz olvasnom, hogy véleményem lehessen.
Amúgy ez érdekes, méltóságnak azt nevezed, hogy a saját gyerekedet konkrétan miszlikbe apríttatod szikével?
30: Az abortuszba emberi alapon van beleszólása.
Olyan alapon, hogy a gyerek az övé is. Legalább annyira, mint a nőé.
Te most a gyerek kihordását nevezed akkor munkának, hogy erre hivatkozva a férfi már bele se szóljon a saját gyerekének konkrét létének sorsába? Ritka torz, beteges álláspont.
Lelki traumának érdekes nevenzni egy olyan eseményt, ahol a gyerek a legbrutálisabb módon megsemmisül a saját anyja kizárólagos döntésének következményeképpen.
És ezek után kit klell sajnálni? Hát nem a halott magzatot, hanem az őt meggyilkoltató anyját. Láttam már ilyet, a gyomrom feldordult.
(Gratulálok az értékrendedhez.)
#31.
De ez miért hülyeség, hogy keress rá a Google-ön? Leírtam a választ, le lettem szólva, akkor nézz utána, tudod ki fog alap fogalamkat elmagyaázni neked? A feminizmus és a testi autonómia legalapvetőbb fogalmairól van most szó, őszintén szólva mikor leírom, hogy testi autonómia, és ilyennel traktáltok bakker hogy ilyen nem létezik, akkor én erre mit tudok mondani azon kívül, hogy hülye vagy és pazarold más idejét? Nyilvánvaló, hogy nem vagy nyitott ennél komplexebb dolgokról beszélni, mert szerintetek a testi autonómia nem létező dolog, az emberi méltóság meg a nőket is megilleti úgy, hogy igazából egyikről sincs fogalmatok de tapasztalatotok se nagyon, mert ha lenne, akkor nem akadékoskodnátok, de fél mondattal el van vágva az egész, holott igazából az, hogy "ilyen nincs" az nem egy érv, hanem butaság. Szóval nekem itt senki nem fizet, hogy alapvető feminista meg emberjogi fogalmakat magyarázzak 5 éves szinten lévő embereknek, ugyhogy igen, ha nagyon szeretnél tudni valamit, akkor leszel szíves annak utána járni, nem engem traktál baromságokkal lol. Majdmég ÉN magyarázgassak egy felnőtt embernek, hogy hát lehet, hogy mégis meg kéne hagyni, hogy a nők rendelkezhessenek a saját testük felett. Agyrém b-szmeg.
Attól meg tekintsük el, hogy egy 12 hetes embrió mennyire nevezhető gyereknek meg embernek, mert úgy gondolom, hogy testi autonómia szempontjából pont nem lényeges, hogy élő vagy nem meg ember-e vagy nem.
Egyetlen egy szervemet sem lehet felhasználni az engedélyem nélkül még a halálom után sem. Arról én rendelkezek, hogy a májammal meg a vesémmel az életem során és az után mi történik, megmentenek-e vele más embert vagy nem. Ha a saját testvérem haldoklik és az én vérem megmentené, akkor sem használhatnák a vérem az engedélyem nélkül, ez a testi autonómia fogalma, ami minden embert megillet. Akkor nekem miért kéne BÁRMILYEN SZINTEN engedélyt kérni bárkitől, hogy mondjuk a méhemmel mi történik, még akkor is, ha teszem azt egy 12 hetes sejtmaszlagot gyereknek vagy természetes személynek nevezünk és ettől a döntésemtől függ az "élete. És azért egy vérvétel sokkal kevésbé kockázatos, mint egy terhesség, ezt tegyük hozzá.
Elkanyarodtunk.
Arra szeretnék választ kapni, lehet-e együtt élni egy feministával vagy sem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!